EUR: 321,05 Ft
CHF: 283,37 Ft
2018. november 20., kedd
Jolán

Belföld

Már tervezik az M0-s hegyvidéki szakaszát

Két év múlva kezdődhet meg az M0-s hiányzó nyugati szakaszának építése, miután az állami beruházó kiválasztotta az előkészítő tervezőt – közölte a Magyar Idők.

A lap hétfői száma szerint a húsz kilométeres hegyvidéki útvonal csaknem fele alagútban fut majd, de lesznek völgyhidak is. Az új pálya a kelet-nyugat irányú forgalomban autózóknak 35 kilométernyi megtakarítást jelent.


A 10. számú főút és az M1-es autópálya közötti szakaszán a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. az Unitef-83 Zrt., az Utiber Kft. és a Vibracomp Kft. alkotta konzorciumot választotta, a munkát 396 millió forintért vállalták el.

Az M0-s autóút nyugati szektorában 20 kilométer hosszú, kétszer két sávos, beton pályaszerkezetű autóút épül, amely a Győr felé vezető M1-es autópályát köti majd össze a pilisi települések felé tartó 10-es úttal. Az új nyomvonal a déli végpontjában a már meglévő körgyűrűhöz csatlakozik Budaörsnél.


Az északi végpontja a még kivitelezésre váró északi szakaszhoz kötődik be. Utóbbi a 10-es főutat köti majd össze az M0-sal a Szentendre felé vezető 11-es út csomópontjánál, Budakalász mellett. Az északi szakasz a tervek szerint hét kilométer hosszú lesz.

Az M0-s hiányzó szakaszának megvalósítására a beruházó menetrendje szerint 2020-ra kell készen állnia a terveknek, és akkor elkezdődhet az építkezés, amely 2022-ben be is fejeződhet. A lap szerint magas költségekkel kell számolni, aminek az az oka, hogy a budai hegyek alatt számos helyen több kilométeres alagutakban fut majd a gyorsforgalmi út, összesen csaknem tíz kilométer hosszan, és viaduktok is kellenek a Biatorbágy és Budakalász közötti szakaszon.

Az M0-s első szakaszát 1990-ben adták át, azóta 77 kilométernyi autóút épült.

Kapcsolódó Cikkek