2018. szeptember 22., szombat
Móric

Egyéb Hódmezővásárhely

Mátray Facebookon fenyegette meg Cseri Tamást

Minősíthetetlen stílusban üzent a Facebookon Mátray Attila, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Cseri Tamás képviselőnek. „Nem lesz ennek jó vége”, „megszívod nagyon barátom” – írta a fideszes képviselőnek a kisebbségi önkormányzat elnöke, aki egy másik személyt nemes egyszerűséggel kocsi után köttetne!

A helyi cigány kisebbség is belekeveredett a politikai csatározásba. Míg az egyik oldal azzal vádolja a másikat, hogy a helyi romák hátán felkapaszkodva akarja megnyerni a következő választásokat, addig a másik a „rasszista” bélyeget üti az ellenfél homlokára. Eközben a helyi cigányság vezetője fenyegetésekkel él egy fideszes képviselővel szemben.


Mátray Attila, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke

Mátray Attila a következőt üzente Cseri képviselőnek: „Szépen kérlek, állj le Te is meg a buzi Nagy Attila is kocsi után köttetem!!!”

Mátray Attila ugyan bocsánatot kért, de közben kiderült, hogy az elnökhöz köthető a Csengettyűközben kisajátított mozgássérültparkoló. Így a helyi Fidesz szervezete Mátray Attila lemondását követeli.

Cseri Tamás képviselő (Fidesz-KDNP)

Márki-Zay Péter polgármester szerint a Fidesz korábbi nyilatkozata mélyen elítélendő, nincs érte bocsánat. Mátray Attila „kocsi után kötési” szándékát is elítélte, de ott már megmagyarázható azzal, hogy mindezt haragjában írta az elnök, és egyébként is – véli a polgármester – „senki nem gondolhatja komolyan, hogy ez a kerekesszékben közlekedő, újságíró végzettségű, tehát értelmiségi cigány ember ténylegesen komolyan gondolta volna ezeket a kijelentéseit”.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Szerda este hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, valamint többszörös országos bajnok.

  • Egy elfelejtett hadjárat története

    Egy elfelejtett hadjárat története

    1968. augusztus 20-áról 21-ére virradó éjszaka a Varsói szerződés négy tagállama – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária és Magyarország – megszállta a szintén szövetséges Csehszlovákia területét.

  • Fesztivál fesztivál hátán

    Fesztivál fesztivál hátán

    Javában dübörög a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál, de a muzsika kedvelői sem unatkoznak ebben az időszakban. Múlt hétvégén zajlott az Utcazenei Fesztivál, ahol élő zenés programokkal várták az érdeklődőket, és ahol többek között a Vahúr csodát lát együttes szórakoztatta a közönséget.

  • Gondolatmegállóban várhatunk a buszra

    Gondolatmegállóban várhatunk a buszra

    Gondolatmegállót avattak a Horváth-kertben, az Alagút utca–Attila utca sarkánál. A Budavári Önkormányzat által megvalósított megálló falain kerületi írók, költők, művészek Krisztinavárosról írt idézetei olvashatók, amelyeket diákok küldtek be egy ebből a célból kiírt pályázatra.