2018. szeptember 19., szerda
Vilhelmina

Külföld

Nőtt a Japánt sújtó Dzsebi tájfun halálos áldozatok száma, jelentős az anyagi kár

Tizenegyre emelkedett szerdára Japánban az utóbbi huszonöt év legpusztítóbb tájfunja, a Dzebi halálos áldozatainak száma, mintegy 340 a sérült, és nagy károk keletkeztek az ország infrastruktúrájában is.

A legsúlyosabb károk Oszaka prefektúra területén keletkeztek – közölte Abe Sindzo miniszterelnök, és megígérte, hogy mindent megtesznek a helyreállításra és a helyzet megfelelő kezelésére.


Leállt a Kanszai Nemzetközi Repülőtér is, miután a tájfun ott is súlyos károkat okozott: a parti őrség szerint a vihar kisodort kikötőjéből egy tartályhajót, amelyet aztán a repülőteret az Oszaka prefektúrabeli Izumiszano városával összekötő hídhoz vágta.

A víz elöntötte a repülőtér egyik kifutópályáját és egyik terminálépületének alagsorát is, legfrissebb hírek szerint mintegy ötezer ember rekedt bent – jelentették helyi hatóságok. Szerdán már csaknem kétszáz járatot töröltek ennek következtében, ami harmincezer embert érint.


Kanszai és Kobe városok repülőtere között három gyorsnaszád szállította az ott rekedteket, körülbelül negyedóránként egyszerre százhúsz utast.

A repülőtéren rekedteket ellátták ivóvízzel és élelmiszerrel is, de a Kyodo japán hírügynökség szemtanúkra hivatkozva azt jelentette, hogy voltak fennakadások az ellátásban. Egyesek takarók hiányára panaszkodtak, mások viszont azt sérelmezték, hogy leállt a wifiszolgáltatás és azt, hogy “nem működtek az ételautomaták”.

Abe Sindzo miniszterelnök a Facebookon huszonöt busz érkezését jelentette be a kanszai repülőtérre, amelyek, a hajók mellett, segítenek az utasok elszállításában. Josihide Szuga, a japán kormány főtitkára azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy csaknem háromszáz sebesültről tudnak és 1,2 millió ember maradt a környéken áram nélkül. Hozzátette, hogy a JXTG Nippon Oil and Energy nevű olajvállalat is leállította legalább egy olajfinomítóját Oszaka térségében a az infrastruktúrában következett károk miatt.

A repülőtér biztonsági szolgálata egyelőre nem adott információt az újranyitás időpontjáról, de a kormány már elküldött egy egységet, amelynek a feladata a mielőbbi újranyitás előkészítése.

A vasúti forgalom már újraindult az érintett területeken az AFP hírügynökség értesülései szerint.

Japánban már eddig is ítéletidő pusztított: a heves esőzések következtében kialakult áradások miatt szombaton mintegy 27 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát az ország középső és északkeleti részén. Júliusban a természeti katasztrófák több mint 200 ember halálát okozták.

A Dzsebi (koreaiul fecske) névre keresztelt tájfun először Sikoku szigetén, Tokusima prefektúrában érte el a partvidéket.

Kapcsolódó Cikkek

  • Száműznék a szőrmét Los Angelesből

    Száműznék a szőrmét Los Angelesből

    Betiltanák a szőrmetermékek többségének árusítását és előállítását a világ egyik divatközpontjának számító Los Angelesben, amely az eddigi legnagyobb amerikai város lenne, amely bevezeti a korlátozást.

  • A nap képe: Pusztító Florence

    A nap képe: Pusztító Florence

    Emelkedett az Egyesült Államok keleti partvidékén pusztító Florence trópusi vihar halálos áldozatainak száma, közben Észak-Karolinán tornádók söpörtek végig.