2020. január 19., vasárnap
Sára, Márió

Belföld

Orbán: Brüsszel a kapukulcsot akarja

A határőrizet fontosságát hangsúlyozta tegnap napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök.  Szerinte Brüsszel el akarja venni Magyarországtól a határőrizet jogát és „ők akarják megmondani, kiket engedjünk be saját országunkba”.

– Jövő májusban lecserélődik az európai elit, aminek éppen itt az ideje, mert az Európai Unió vezetése két óriási hibát követett el: nem tudta az unióban tartani Nagy-Britanniát és nem tudta Európán kívül tartani a bevándorlókat – hangsúlyozta a Parlamentben Orbán Viktor. A miniszterelnök azt is leszögezte, hogy folyamatos támadások érik azokat az országokat, amelyek utóbbi kérdésben nem értenek egyet az EU vezetésével és nem támogatják a globális elit által megálmodott európai népességcserét.


MTI Fotó: Kovács Tamás

A nemrég az Európai Parlament (EP) által csalással elfogadott Soros–Sargentini-jelentésről azt mondta: a dokumentum 19 állítása jelenleg is vita tárgya, 13 lezárt ügyeket tartalmaz, 37 pedig ténybeli tévedést tartalmaz.

– Ezért a kormány megbízza Gulyás Gergely miniszter urat, hogy vezetésével készítsék elő ezen pontok megtámadását a jog eszközeivel – jelentette be a kormányfő.


Orbán Viktor a határőrizettel kapcsolatban azt mondta: „Brüsszel a kapukulcsot akarja”. A miniszterelnök Angela Merkel német kancellár múlt heti nyilatkozatára utalt, amely szerint úgy képzelik el a közös uniós határőrizeti szerv, a Frontex munkáját, hogy az átvenné a nemzetállamok határőrizeti szerveinek egyes feladatait.

– Brüsszel a közös európai határőrizet megszervezése ürügyén jogokat akar elvenni olyan nemzetállamoktól, amelyek egyébként is meg tudják védeni saját határukat, így mi más indokolná ezt, mint hogy ők akarják megmondani, kiket engedjünk be saját országunkba – fogalmazott Orbán Viktor, aki múlt heti rádióinterjújában ennél is konkrétabb volt: „A magyar határőrök és katonák helyett, akik esküt tettek és akiknek fontos a hazájuk, zsoldosokat akarnak ide küldeni Brüsszelből, akik be fogják engedni a migránsokat.”

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Fidesz: Igazságos az oktatással történő kártérítés

    Fidesz: Igazságos az oktatással történő kártérítés

    A kormánypártok jónak és igazságosnak tartják a gyönyöspatai roma családoknak a kormány azon javaslatát, hogy az állam ne pénzben, hanem oktatással és képzéssel fizesse ki a szegregáció miatt megítélt kártérítést – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Nagy István: Világszerte növelni kell az agrárium hatékonyságát

    Nagy István: Világszerte növelni kell az agrárium hatékonyságát

    Tovább kell javítani a mezőgazdasági termelés hatékonyságát az élelmiszer-ellátás biztosításához, mert egyre növekszik a világ népessége, az erőforrások viszont folyamatosan szűkülnek – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).

  • Emeli a kormányhivatali dolgozók bérét a kormány

    Emeli a kormányhivatali dolgozók bérét a kormány

    Mintegy 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók bérét, legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal, és a cafeteria-rendszert is újra bevezetik áprilistól a területi közigazgatásban – közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.