EUR: 323,32 Ft
CHF: 286,30 Ft
2018. december 10., hétfő
Judit

Belföld

Orbán: Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a határt

Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a magyar határt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Salzburgban.

A kormányfő az osztrák városban az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozójára érkezve újságíróknak kifejtette: van egy javaslat az Európai Bizottság részéről, és ez azt mondja, hogy “ha baj van, akkor a nemzeti hatásköröket vegyék el a tagállamoktól, és a határvédelmet az unió menedzselje”. Szerdán átadta Ausztriának is azt a javaslatot, amelyet már Bulgáriának átnyújtottak, és amely ezt a problémát oldja meg, de nem a tagállamok ellenében, hanem úgy, hogy “a tagállamoknál maradhat a védekezés joga” – ismertette.


A kormányfő úgy fogalmazott, “szép dolog a Frontex, de a Frontex életében még soha egyetlen méter határt sem védett meg, mi meg több száz kilométert”. Semmi szükség arra, hogy “ők védjék helyettünk a magyar határt, nem beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről” – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta: emellett kell ma kiállni, és “többen vagyunk mi, akik ezt ellenezzük”. “Egyelőre a papírforma mellettünk van” – tette hozzá.


A Brexitet illetően a miniszterelnök kiemelte: Magyarország azok közé tartozik, akik szerint nem kellene megbüntetni a briteket. “Fair Brexitre és jó együttműködésre van szükség Nagy-Britannia és az Európai Unió között a jövőben” – fogalmazott.

Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy várakozásai szerint szóba kerül-e a Sargentini-jelentés az ülésen, azt mondta: “azon mindenki csak nevet”.

A kormányfő Facebook-oldalán közzétett videójában elmondta: az ausztriai városban tartják az Európai Unió miniszterelnökeinek csúcstalálkozóját, ahol az egyik legfontosabb kérdés a határok megvédése lesz.

Orbán Viktor örömét fejezte ki, hogy végre nem a migránsok szétosztásáról, hanem a határok megvédéséről beszélhetnek.

A kormányfő azt is elmondta: már előre jelezte – és a csúcstalálkozón is azt fogja képviselni -, hogy Magyarország a határőrizeti jogát nem adja át.

“Ezt tőlünk elvenni nem lehet” – fogalmazott.

Elmondása szerint Magyarország határait a magyaroknak kell megvédeni, és az ezzel ellentétes javaslatokat nem fogják támogatni.

“Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Magyarország továbbra is a legjobb határvédelmi képességekkel rendelkező ország legyen az Európai Unióban” – szögezte le Orbán Viktor kormányfő.

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek