EUR: 363,26 Ft
CHF: 344,03 Ft
2020. április 06., hétfő
Vilmos, Bíborka

Egyéb XVI.kerület

Otthonunk a Naplás-tó

Az Otthonunk a Naplás-tó pályázat keretében hét kerületi óvoda összesen 768 nagycsoportosa látogathat el autóbusszal a Naplás-tóhoz, hogy megismerkedjen a környék természeti értékeivel. Az első óvodások már meg is érkeztek.

A Cinkotai Huncutka Óvodából érkező csoportot Szász József alpolgármester és Oláh Csaba, a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat vezetője fogadta. A korábbi évekhez hasonlóan a mezőőrök körbevezették a gyerekeket, és sok egyéb természetvédelmi tudnivaló mellett felhívták a figyelmüket arra, hogy a Naplás-tóba semmiképpen sem szabad ékszerteknősöket dobni, mert azok kiszorítják élőhelyükről a sokkal ritkább mocsári teknősöket, amelyeknek ez a kizárólagos élőhelyük.


A Cinkotai Huncutka Óvodából érkezett az első csoport a Naplás-tóhoz (Fotó: XVI. Kerületi Újság)

A bátrabbak kézbe is vehették a helyszínen kifogott páncélosokat. Idén először egy óvodásoknak szóló állatbemutatót is szerveztek, amelynek keretében a gyermekek láthatnak héját, baglyot, sünt és vadászgörényt. A séta végén minden kis látogató kapott egy kulacsot. A programot a HungaroControl Zrt. 1,7 millió forinttal támogatta.

A gyerekeknek elmondták, hogy a Naplás-tóba semmiképpen sem szabad ékszerteknősöket dobni (Fotó. XVI. Kerületi Újság)

Kapcsolódó Cikkek

  • Megmozdult az ingatlanpiac

    Megmozdult az ingatlanpiac

    Még korai lenne mélyreható és végső következtetéseket levonni a járvány ingatlanpiacra gyakorolt hatásával kapcsolatban, de minimális elmozdulás már most látszik az árakban és a kínálatban.

  • Online játékok a könyvtárral

    Online játékok a könyvtárral

    Nem kell bírságtól tartania annak, akinek lejárt a kölcsönzési ideje a Csuka Zoltán Városi Könyvtárból elhozott olvasnivalóra.