EUR: 323,94 Ft
CHF: 287,64 Ft
2018. szeptember 22., szombat
Móric

Egyéb Dunaújváros

Rajtol a futsalszezon

A budapesti BME ellen kezdte meg bajnoki szereplését a Dunaferr-DUE Dutrade FC futsalcsapata. Fehér Zsolt vezetőedző tanítványai az egész szezonban nehéz mérkőzésekre számíthatnak, ám a felkészülés alapján nem okoznak majd csalódást a drukkereknek.

Ahogy arról beszámoltunk, régi-új edzővel vágott bele a következő idény küzdelmei előtti felkészülésbe a Dunaferr futsalcsapata: a nyáron már Fehér Zsolt dirigálta a dunaújvárosiak edzéseit, akik a szokásos következetes, kemény edzésmunkára számíthattak az alapozás során. Az együttes az egy hónapos előkészület alatt több edzőmérkőzést is játszott, amelyek alapján bizakodva várhatják a bajnoki rajtot.


Több edzőmérkőzést is játszott a Dunaferr a felkészülés alatt

Mint azt a csapat honlapjának, a dunaujvarosfutsal.hu-nak adott interjújában Fehér Zsolt vezetőedző elárulta, játékosai lelkiismeretesen végezték az általa összeállított edzésmunkát, amit alapos megtervezés előzött meg. Hozzátette: a játék alapja a fegyelem, amit mindenképpen megkövetel az általa dirigált csapattól. Mint mondta, bár a drukkerek jó eredményekre számítanak, hiszen irányítása alatt a csapat jól szerepelt a bajnokságban, ám ez egyrészt nyomást helyez a szakemberre, ugyanakkor kellő motivációt is jelent. Kiemelte: mindenképpen az éremszerzés a céljuk a bajnokságban.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Szerda este hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, valamint többszörös országos bajnok.

  • Egy elfelejtett hadjárat története

    Egy elfelejtett hadjárat története

    1968. augusztus 20-áról 21-ére virradó éjszaka a Varsói szerződés négy tagállama – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária és Magyarország – megszállta a szintén szövetséges Csehszlovákia területét.

  • Fesztivál fesztivál hátán

    Fesztivál fesztivál hátán

    Javában dübörög a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál, de a muzsika kedvelői sem unatkoznak ebben az időszakban. Múlt hétvégén zajlott az Utcazenei Fesztivál, ahol élő zenés programokkal várták az érdeklődőket, és ahol többek között a Vahúr csodát lát együttes szórakoztatta a közönséget.