EUR: 322,40 Ft
CHF: 283,29 Ft
2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

PR

Számsorok rejtik a mesés kincsek titkát

A nemzet aranya, Indiana Jones kalandjai, Angyalok és démonok – a legismertebb kódfejtős, kincskeresős filmek. De ne higgyük, hogy ilyen csak a mozivásznon létezik.

Még ma is matematikusok, szerencsevadászok, önjelölt kódfejtők hada próbálja megfejteni például a Beale-papírok titkát, vagyis az amerikai vadnyugat mesés kincsének lelőhelyét.


Amit már tudunk – ezt is meg kellett fejteni –, hogy nagyjából egy tonna arany és 1900 kilogramm ezüst, valamint gyémántok vannak elásva valahol a vadnyugaton. A kincs jelenlegi értéke több mint 50 millió dollár, vagyis 13,5 milliárd forint.

A Beale-kód az 1880-as évek óta tartja izgalomban a kódfejtőket. 1885-ben publikálta James B. Ward azt a három, kódszámokból álló levelet, amelyek egy hat évtizeddel korábban elrejtett aranykincs lelőhelyét határozzák meg.


A történet úgy szól, hogy 1819 és 1921 közt Thomas Jefferson Beale társaival hatalmas aranykincsre bukkant, amelyet Bedford megyében, Virginiában rejtett el. Amikor újabb kincskereső útra indult, egy lezárt dobozban három számsorozatot, behelyettesítéses kódot hagyott kedvenc szállodája tulajdonosánál, a megbízható Robert Morrissnál a kincs rejtekhelyével. Morrissnak meghagyta, hogy tíz évig semmiképpen ne nyissa fel a ládát. Ha azonban addig sem jönne érte, felnyithatja a dobozt, ezután pedig – ígérte – egy St. Louis-i ismerősétől levelet fog kapni, amelyből megtudja, hogyan értelmezze a dobozban lévő leveleket.

Beale sohasem tért vissza, de valamiért Morriss sem nyitotta fel a dobozt, sőt az ígért levél sem érkezett meg.  Amikor végül huszonhárom év múltán mégiscsak feltörte a lakatot, nem tudott mit kezdeni a három számsorozattal. Próbálkozott ugyan a megfejtésükkel, de végül a leveleket megmutatta James B. Wardnak, aki a másodikat megfejtette. Rájött, hogy a levél számai az amerikai függetlenségi nyilatkozat beszámozott szavaira vonatkoznak. A második Beale-levél tehát egy könyvkód, amelyből kiderült, hogy mennyi kincsről van szó,  valamint az, hogy az első levél a kincs pontos helyét tartalmazza, a harmadik pedig a tulajdonosok nevét. Ward a másik két levelet nem tudta dekódolni.

Később aranyásók, kódfejtők, matematikusuk vetették rá magukat az első és a harmadik, megfejtetlen kódra (persze inkább az elsőre, mert a kedvezményezettek névsora kevésbé tűnt izgalmasnak). Bedford megye számos pontján végeztek titkos ásatásokat az elmúlt két évszázadban. Többen állították, hogy megfejtették a leveleket, mások ezt kétségbe vonták. Persze az is lehet, hogy az egyik sikeres kódtörő szép csendben kiásta a kincset, ahelyett, hogy a megfejtését publikálta volna.

Mindenesetre egyelőre nem sikerült azonosítani azt a könyvet, amelynek szavai kulcsot jelentenének az első és a harmadik levélhez. Az utolsó remény a St. Louis-i postahivatal volt, ahol 1932-ben egy Robert Morriss nevére szóló a „címzett nem jött érte” jelzésű levelet továbbítottak a kézbesítetlen levelek hivatalába. Talán ez volt a kódokat tartalmazó levél. A hivatalban egy ügyintézőnek fel kellett nyitnia, hogy megnézze, olyan jelentős dologról van-e szó, hogy a kézbesítést feltétlenül újra meg kell próbálni. Ha a posta munkatársa kibontotta a számsorokat tartalmazó levelet, azt bizonyára nem tarthatta életbevágóan fontosnak. Vagy utánajárt a titoknak, és ma már az unokái is milliomosok. 

 

Kaland és nyeremény a lottózóból

Sok a nyitott kérdés a Beale-papírok körül. Csak annyi bizonyos, hogy aligha akad olyan ember, akit ne hozna lázba a vadnyugat mesés kincse. De van egy jó hírünk: nem kell Amerikáig menni egy ilyen kalandért. Elég csak a legközelebbi lottózóba beugrani, ahol néhány hete már kapható a Szerencsejáték Zrt. legújabb sorsjegye, a Kódfejtő, melynek főnyereménye 50 millióm forint.

A háromdimenziós hatású 1000 forintos Kódfejtő sorsjegye, amely újszerű játékmenetével garantáltan izgalmas élményt nyújt a játékosok számára.     

A sorsjegyen az „Ön kódjai” kaparófelület ledörzsölésével válik láthatóvá az a harminchat szám, amelyeket a tizenegy számzár alakú játékmezőben kell bejelölni. A játék izgalmát fokozza, hogy egy sorsjegyen akár mind a tizenegy számzárral nyerhetünk. Az 50 millió forintos főnyeremény mellett 3 darab 5 millió forintos nyereménnyel és 1945 millió forintnyi további nyereménnyel is gazdagodhatnak a játékosok.

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Világos üzenet a jövőből!

    Világos üzenet a jövőből!

    HeatTANK, BuGo, Poizo, ECObuilder, EnergyAL, IORA Smart System, E-zászló, Parabolikus napkollektor. Ha valaki nem érti a felsorolásban szereplő szóösszetételeket ne ijedjen meg.

  • A POIZO befűti a piacot

    A POIZO befűti a piacot

    Az MVM Edison Light Up! korábbi győztesei közül a mentorprogramnak és az anyagi támogatásnak köszönhetően már valódi üzleti sikerekről is beszámolhatunk, például a POIZO esetében.

  • Szerencsés karácsonyt!

    Szerencsés karácsonyt!

    Hogy Fortuna és az év legmeghittebb ünnepe között szoros kapcsolat van, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a karácsonyhoz számos szerencsehozó babona kapcsolódik.