2019. szeptember 17., kedd
Zsófia

Belföld

Tésztagyárat avattak Gyermelyen

A Gyermelyi Zrt. telephelyén Varga Mihály pénzügyminiszter és Tóth Béla, a vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön felavatta a társaság 7,2 milliárd forintos beruházással épült új tésztagyárát, amelyben évente 70 ezer tonna tésztát állíthatnak elő, és ezzel megduplázzák a termelés kapacitását.

A Komárom-Esztergom megyében, Gyermely településhez közeli telephelyen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, a kormány támogatja azon társaságok fejlesztéseit, amelyek méreteik miatt kimaradnak más támogatási lehetőségekből. A vállalat a Nagyvállalati beruházási támogatási programban 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő állami forrást kapott az új tésztagyár építéséhez.

A 2015 óta futó programban 91 beruházási szerződést kötöttek, a fejlesztések összege elérte a 130 milliárd forintot és a beruházások 2000 új munkahelyet teremtettek – ismertette a miniszter.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magyar Levente: a mostani évek Magyarország évei

    Magyar Levente: a mostani évek Magyarország évei

    Magyarország teljesen más helyzetben van, mint 2010 előtt, az elmúlt kilenc évben emelkedett az életszínvonal, erőssé és stabillá vált a gazdaság, Európában is tekintélyes nemzetté emelkedett fel a magyar – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton.

  • Kicsi a bors, de erős! Mini kocsi, óriási élmény

    Kicsi a bors, de erős! Mini kocsi, óriási élmény

    Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a meglepkék kínálatában ez az egyik legőrültebb extrém szabadidős tevékenység. Első ránézésre leginkább a 30-as, 40-es évek versenyautóinak kicsinyített másaira hajaznak ezek a Mini Hot Rodok, ám van az a mondás, hogy “kicsi a bors, de erős”.

  • Magyarország első okosvárosa lesz a Ligetben

    Magyarország első okosvárosa lesz a Ligetben

    Magyarország egyik első okosvárosrésze jön létre 2023-ra a Liget Budapest Projekt révén. A Smart Liget koncepciója az Európában is egyedülálló megoldásokkal a városrészt a főváros egyik legkörnyezetbarátabb, zéró károsanyag-kibocsátással működő helyévé teszi.

  • Újra beégett Karácsony

    Újra beégett Karácsony

    Tarlós István főpolgármestert akarta lejáratni legújabb videójában Karácsony Gergely, de visszanyalt a fagyi, ugyanis az ellenzéki jelölt kisfilmjében rosszul írták le azt, hogy Budapest.