EUR: 323,51 Ft
CHF: 285,35 Ft
2018. szeptember 25., kedd
Eufrozina, Kende

Belföld

Tizenöt százalékkal növekedtek idén az építőipari beruházások

Az idén az első fél évben megkezdett építési kivitelezési munkák összértéke megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami folyó áron számítva 15 százalékos bővülés 2017 azonos időszakához képest – közölték az EBI Építésaktivitási jelentést készítők kedden az MTI-vel.

Az EBI Építésaktivitási jelentés három kutatóintézet – az ibuild.info, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató – együttműködésének eredménye, negyedévente készítenek értékelést projektadatbázis alapján.


A tájékoztatás szerint az aktivitás-kezdés-mutató az idén az első negyedévi 667 milliárd forint után a második negyedévben 622 milliárd forintot tett ki.

A jelentésben rámutattak arra, hogy bár az építőipar összességében növekedést mutatott, az építési fázisba lépett magasépítési projektek esetében mérséklődés volt tapasztalható, ami elsősorban az előző félévekhez képest lényegesen kisebb összegben elindított társasházi lakás kivitelezések következménye.

Adataik szerint 2018 első felében 550 milliárd forint értékben kezdődtek kivitelezési munkák a magasépítési szektorban, ami 2017 fél éveinél alacsonyabb. A magasépítésen belül az aktivitás-kezdés mutató csökkenése a lakásépítési szektorban és a nem lakáscélú magasépítések esetében is megfigyelhető volt, utóbbiakat azonban sokkal mérsékeltebben érintette.

A már eddig is rekordokat döntögető mélyépítési szektornak azonban még egy fokozattal sikerült nagyobb sebességre kapcsolnia. 2018 első fél évében 740 milliárd forintos összegben indultak el mélyépítési kivitelezési projektek, vagyis az összeg meghaladta az eddigi rekordnak számító 2017-es év fél éves aktivitás-kezdés mutatóit. Az eddigi legmagasabb értéknek számító 2014 első fél évit is sikerült megdöntenie. A bővülés motorját továbbra is az út- és vasútépítések jelentik – derül ki az EBI Építésaktivitási jelentésből.

Kapcsolódó Cikkek

  • Beleshettünk a Magyar Igazságügyi Palotába

    Beleshettünk a Magyar Igazságügyi Palotába

    Múlt csütörtökön rendezte az Országos Bírósági Hivatal a Juhász Andor emléknapot, amely keretében belül a sajtó munkatársai meglátogatták a Magyar Igazságügyi Palotát.

  • Brüsszel megnyitná a határokat

    Brüsszel megnyitná a határokat

    Kövér László volt a vendége az ECHO TV Bayer Show című műsorának hétfőn. Az Országgyűlés elnöke kifejtette Ujhelyi István hazaárulása kapcsán, hogy a hülyeség demokratikus jog, míg nem ütközik törvénybe.

  • Bikinik a tengerfenékről

    Bikinik a tengerfenékről

    Kát magyar lány úgy döntött, hogy megtisztítják a tengereket a műanyaghulladéktól, de nem viszik messzire a víztől, hanem ott maradnak, és bikiniket gyártanak belőle.