EUR: 327,35 Ft
CHF: 301,59 Ft
2019. augusztus 21., szerda
Sámuel, Hajna

Belföld

Többen lépték át a határt eddig Letenyénél, mint tavaly egész évben

A tavalyi nyárhoz képest 33 százalékkal több utas vette igénybe idén a letenyei határátkelők valamelyikét, az utasok száma augusztus végéig meghaladta a tavalyi egész éves adatot – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI megkeresésére.

Sznopek Veronika elmondta: az Adriai-tengerre tartók miatt a magyar-horvát határ legforgalmasabb két – autópálya és közúti – átkelőjén tavaly nyáron 2 millió 700 ezren keltek át, idén ez a szám meghaladta a 3 millió 588 ezret. Ez utóbbi adat hat százalékkal meghaladja a tavalyi egész éves forgalmat is.


A három hónap során ki- és belépők között a múlt évben 1 millió 925 ezer volt a külföldi, a mostani három hónapban közel 2 millió 694 ezer külhoni akadt, a számuk 40 százalékkal növekedett. Sorrendben a legtöbb lengyel, szlovák, cseh, horvát, ukrán, román, dél-koreai, orosz és német állampolgár volt.

Jelentős változás volt az autóbusz-forgalomban is, ugyanis 2017. június elejétől augusztus végéig 9521, a mostani nyár három hónapjában pedig 10540 autóbusz lépte át a határt, a számuk tehát közel 11 százalékkal emelkedett.

A szóvivő hozzátette: továbbra is a legforgalmasabbak a szombatok voltak, előfordult olyan nap, amikor meghaladta a 100 ezret az átlépők száma, de a tapasztalatok szerint hétköznapokon is egyre növekszik az átutazó forgalom. A nyári hónapokban többször alakult ki Letenyén rövidebb időszakokra egy órát meghaladó várakozási idő, amit a rendőrség pluszsávok megnyitásával vagy a forgalom átterelésével tudott kezelni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Hét új medencével csábít a Dagály

    Hét új medencével csábít a Dagály

    Még tart a nyár, és hol máshol tudna az ember könnyebben megbirkózni a forrósággal, mint egy strandon. Szerencsénkre Budapest tele van különböző fürdőkkel.

  • Orbán–Merkel-találkozó: Mi védjük Európa határait

    Orbán–Merkel-találkozó: Mi védjük Európa határait

    Köszönetet mondot a magyaroknak Angela Merkel német kancellár, aki a Páneurópai Pikniken történt határnyitás 30-ik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen találkozott Orbán Viktorral. A magyar miniszterelnök kiemelte: “a magunkfajta szabadságharcosok a kettészakítottság idején is tudták, hogy csak egy Európa van”.

  • Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Rendkívüli események nélkül zajlanak az augusztus 20-ai rendezvények Budapesten, a programokra rekord számú látogatót várnak – közölte Kovács Zoltán államtitkár, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője a Magyar ízek utcájában tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.