2018. december 10., hétfő
Judit

Sport

„Tud majd nagy meglepetéseket okozni az új férfi gyorskorcsolya-váltó”

Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó szerint tud majd nagy meglepetéseket okozni a férfi váltó úgy, hogy vannak új emberek a csapatban.

Az idei téli olimpián a váltóval aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolyázót arról kérdezték szombaton az M1 aktuális csatornán, hogy mire lehet képes az átalakuló együttes, hiszen Knoch Viktor ebben az évben pihen és vannak új csapattagok. Közölte: nagyon keményen készülnek és próbálnak újra meglepetéseket okozni.


Szólt arról is: nagyon izgalmas lesz a szezon, hiszen olimpiai bajnokként állhatnak oda minden egyes futamra. Két hét van az országos bajnokságig, azt is izgatottan várja – tette hozzá.

Liu Shaolin Sándor elmondta azt is: nagyon várja az úszóvilágkupa-sorozat budapesti állomását, ahol október 4-én a Duna Arénában más sportágak klasszisaival együtt ugrik a medencébe. Kénytelen lesz felkészülni, mert nem szeretne utolsó lenni – mondta a gyorskorcsolyázó, hozzátéve: öccsével, Liu Shaoanggal úszással kezdték gyerekkorukban, de csak körülbelül másfél évig űzték ezt a sportot, tehát nagyon rég úszott.


A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor összeállítású négyes a februári, phjongcshangi játékokon megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyérmét.

Az úszó-vk bemutató futamán Liu Shaolin Sándor mellett rajthoz áll Eric Moussambani, azaz Eric, az Angolna, az olimpiai és világbajnok tornász Berki Krisztián, a tavalyi Év sportolója, a gátfutó vb-bronzérmes Baji Balázs, a nemrég a crossfit-világbajnokságon nagy meglepetésre ezüstérmes Horváth Laura, az olimpiai bronzérmes, vb-ezüstérmes párbajtőrvívó Somfai Péter, a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózó Veréb István, valamint a válogatottban 42 mérkőzésen 11 gólos futballista, Torghelle Sándor.

Kapcsolódó Cikkek