2018. szeptember 22., szombat
Móric

Egyéb Debrecen

Újabb többmilliárdos beruházás

Lassan megszokottá válnak Debrecenben a nagyberuházások. Ezek közé tartozik az Egyetem téri campus területén csaknem hárommilliárd forintból, 2019 végére felépülő modern, többfunkciós tanulóközpont is.

Az előkészítő munkálatok a tanévkezdéssel együtt elindultak, az új épület a Debreceni Egyetem campusán egy háromszög alakú telken (a Kémiai épület mögött, a Sporttudományi Oktatóközponttal szemben) kap helyet. A beruházás tervezett bekerülési költsége 2,8 milliárd forint. A létesítmény a közösség építését szolgálja majd, hiszen a különféle nemzetiségű és nagy létszámú diákságot egy tanuló közösségé integrálja, egy-egy kultúra egyéni igényeit is figyelembe véve.


Így fog kinézni a Debreceni Egyetem új tanulóközpontja
Fotó: unideb.hu

Modern, komfortos és többfunkciós lesz a tanulóközpont, előadások és vizsgák helye lesz az új épület. A leírásból kiderül, a háromszintes, 7000 négyzetméter alapterületű épület vasbeton szerkezetű lesz, egy felszín alatti, 80 férőhelyes mélygarázzsal és egy könnyűszerkezetes gépészeti tetőszinttel. A földszinten egy központi aula, az I. emeleti szintről is megközelíthető 299 fős előadóterem, büfé, iroda, közösségi terek és kiszolgáló terek kapnak helyet, a bejáratok előtt pedig pihenőkerteket építenek ki. Az I. emeleten nyitott, térfalakkal tagolt közösségi tanulóbokszokat alakítanak ki. A II. emeleten 200 férőhelyes elektronikus vizsgáztatóterem, oktatótermek, elkülönített konzultációs terek, imaterem, míg a harmadik emeleten szerverterem és gépészeti terek lesznek.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Szerda este hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, valamint többszörös országos bajnok.

  • Egy elfelejtett hadjárat története

    Egy elfelejtett hadjárat története

    1968. augusztus 20-áról 21-ére virradó éjszaka a Varsói szerződés négy tagállama – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária és Magyarország – megszállta a szintén szövetséges Csehszlovákia területét.

  • Fesztivál fesztivál hátán

    Fesztivál fesztivál hátán

    Javában dübörög a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál, de a muzsika kedvelői sem unatkoznak ebben az időszakban. Múlt hétvégén zajlott az Utcazenei Fesztivál, ahol élő zenés programokkal várták az érdeklődőket, és ahol többek között a Vahúr csodát lát együttes szórakoztatta a közönséget.