2019. augusztus 22., csütörtök
Menyhért, Mirjam

Egyéb I.kerület II.kerület

Újra működik zsinagóga Buda szívében

Közel 400 év után, az 5779. zsidó újév alkalmából rendezett avatási ünnepséggel visszatér a vallási és közösségi élet az egyik legrégebbi magyar zsidó imaház falai közé. A Táncsics Mihály utca 26. szám alatti középkori imaterem budavári zsinagógává avatásán a közel 1000 fős ünneplő közönség mellett részt vett David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete és dr. Áder János köztársasági elnök. Köszöntőt mondott Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija. Az ünnepségen rabbivá avatták Faith Áser Ákost.

Először a XIII. században, IV. Béla uralkodása idejétől a XV. század második feléig, majd a XVI–XVII. században, a török hódoltság alatt gyakorolhatta vallását a zsidó közösség a Vár területén. Buda visszavételekor az oszmánok mellett az itt élő zsidó közösség is áldozatául esett a harcoknak. A középkori zsinagógát felgyújtották, majd a romokat betemették. Az egykori zsinagóga romjait először az 1960-as években tárták fel, ugyanakkor, amikor a most avatásra kerülő imaház maradványai kerültek elő. Az 1960-as években visszatemetett egykori középkori zsinagóga feltárásáról szól az imaházban megtekinthető kiállítás. Az eddig csupán kiállítóhelyként üzemelő egykori imaterem az újraavatással visszanyerte eredeti funkcióját, és a továbbiakban az EMIH budavári zsinagógájaként látja el a zsidó közösség szolgálatát.


A budavári zsinagóga a zsidó újév, a ros hásána alkalmával kezdi meg működését, és egyelőre a nagy ünnepeken, illetve péntek esténként és szombatonként tartanak istentiszteleteket. A zsinagóga megőrzi muzeális funkcióját is, a Budapesti Történeti Múzeum kiállítása továbbra is látogatható lesz a nagyközönség számára.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nagyüzem a Haladásnál

    Nagyüzem a Haladásnál

    Négy szakosztály felnőtt-, illetve utánpótlás-játékosai gyakorolnak a Rohonci úti sportkomplexum szó szerint XXI.

  • Újraéled a legendás cukrászda

    Újraéled a legendás cukrászda

    Hamarosan ismét élettel telik meg a tatabányaiak egykori kedvenc helye. Az régi Gála cukrászdához számtalan élmény köti a városban élőket, hiszen több mint négy évtizeden át kóstolhatták itt kedvenc süteményeiket.

  • Aszfaltot kapott a Hunyadi utca

    Aszfaltot kapott a Hunyadi utca

    A Hunyadi utca mellett nemrég a Szapáry, a Bihari, a Keselyű, a Bikszádi, a Könyves Kálmán és a Szénégető utca is szilárd burkolatot kapott.