2018. november 16., péntek
Ödön

Egyéb Veszprém

Újra színesedett a szoknya

Szombaton pompás színkavalkádba burkolózott a Kossuth utca: Gombrich Mester Művészeti Tanodája harmadik születésnapját ünnepelte, az immár hagyománnyá vált óriás szoknya festésével.

Nagy lelkesedéssel láttak neki a szoknyaszépítésnek a gyerekek (fotó: Szalai Csaba)

Három évvel ezelőtt, szeptemberben mutatkozott be egy különleges alkotó piknik keretében a Hajdu Franciska által vezetett Gombrich Mester Művészeti Tanodája. A tanoda az alkotás szabadságát hirdetve vezeti be az óvodás- és iskoláskorú gyerekeket a művészettörténet világába: a játékos és interaktív foglalkozások a „barkácsolás”, alkotás és a vizuális nevelés változatos eszközein keresztül ismertetik és szerettetik meg a művészetet.


Az első és a második szülinaphoz hasonlóan Franciska idén is magára öltötte évről évre gyarapodó vászonszoknyáját, amit színes festékekkel díszíthettek a tanodások és a festeni vágyó érdeklődők. Az előző években négy, majd öt méter átmérőjű szoknyára egy újabb „szülinapi évgyűrű” került, így már a hat méter átmérőjű tarka-barka ruhacsoda szélére telepedve készültek az alkotások. Üldögélve, guggolva, hason fekve, élvezve a napos őszi délelőttöt gyűltek a jókívánságok, kézlenyomatok, aláírások, kis rajzok, egyedi absztrakt művek a szoknyára.

A születésnapi ünneplést ebben az évben is az esemény leglátványosabb része, a közös séta és tánc zárta, miközben mindenki megcsodálhatta ezen a különleges festővásznon idei, tavalyi és akár tavalyelőtti alkotását is. Színes festékek, fodrozódó kis szoknyák, maszatos kezek és mosolygós arcok jellemezték a délelőttöt.


Tavaly gólyalábas műsor színesítette a már amúgy is sokszínű eseményt, idén viszont Franciska újdonsággal készült a gyerekeknek: különböző méretű lapszoknyákat hozott magával, amit a lányok textilfilcekkel, saját ízlésüknek megfelelően, maguknak készíthettek el. A Három grácia szoborcsoport előtti téren néhány óra alatt rengeteg vidám arc fordult meg. Lelkesen festették kicsik és nagyok Franciska szoknyáját és a saját új ruhadarabot is. Csak egyetlen kérdésük volt: „Melyik szoknyával kezdjem?”

A fehér vászon hamar színessé vált (fotó: Szalai Csaba)

Franciska szoknyája évről évre terebélyesedik (fotó: Szalai Csaba)

Franciska elárulta, jövőre is valami különleges újdonsággal készül az eseményre. Természetesen a szoknyafestés marad, de minden évben valami aprósággal gazdagodik a program.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.