2018. november 14., szerda
Aliz

Egyéb Veszprém

Uzsonnásdobozzal a környezetszennyezés ellen

Több mint 600 uzsonnásdobozzal lepi meg az első osztályosokat a VHK Nonprofit Kft. és a Babako Egyesület a napokban. A két szervezet célja, hogy ezáltal megelőzzék a felesleges hulladékképződést.

A veszprémi uzsonnásdobozokkal évente 156 ezer műanyag zacskót spórolhatunk Horváth Zoltán szerint (fotó: Domján Attila)

Minden műanyagot nem tilthatunk ki az életünkből, van azonban, amelynek a használatát idejét kellene minél jobban lecsökkenteni. Ilyenek a nejlonzacskók is, amelyek köztudottan a legkörnyezetszennyezőbb anyagok között vannak: óriási mennyiségben használjuk őket, viszont ritkán jutnak el az újrahasznosításig. Ráadásul a legtöbb esetben könnyen ki lehetne váltani mással.


Erre szeretné felhívni a figyelmet a VKSZ Zrt. leányvállalata, a VHK Nonprofit Kft., amely profiljától eltérően ezúttal a megelőzésre helyezte a hangsúlyt: összesen 643 uzsonnásdobozt készítettek, amelyeket a veszprémi általános iskolák első osztályosai között osztanak szét.

Összesen 643 uzsonnásdobozt osztottak ki (fotó: Domján Attila)

– Napi használat mellett ezzel 643 nejlonzacskót tudunk megspórolni „a Földnek”, heti szinten már több mint 3000-et, egy évre kivetítve pedig akár 156 ezret is. Nyilván ez egy ideális eset, a cég életében ugyanakkor nagyon fontos a környezetvédelmi nevelés, így igyekszünk ezzel az akcióval is megszólítani a gyerekeket és a szüleiket – mondta el Horváth Zoltán, a kft. ügyvezetője.

Az uzsonnásdobozok kiosztásában a céget a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület is segítette, amellyel több évre tekint vissza az együttműködésük. Szűcs Attila, az egyesület elnöke úgy véli, a kisiskolás-, de akár már óvodáskorban elsajátított környezeti nevelési ismeretek, szokások egész évben elkísérik a gyerekeket.

Kapcsolódó Cikkek