EUR: 326,44 Ft
CHF: 300,23 Ft
2019. augusztus 19., hétfő
Huba

Belföld

Varga: Jövőre a kormány 4000 milliárdot fordít hazai fejlesztések finanszírozására

A kormány kiemelt célja a gazdasági versenyképesség javítása, többek között ezért fordít jövőre mintegy négyezer milliárd forintot fejlesztések finanszírozására – hangsúlyozta a pénzügyminiszter csütörtökön, Székesfehérváron, az Ikarus Járműtechnika Kft. kapacitásbővítő beruházásának átadásán.

Varga Mihály elmondta, hogy a kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében több mint négyszázmillió forinttal támogatta a fehérvári céget, amely mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztést valósított meg.

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a programot 2015-ben hirdették meg, azóta 53,1 milliárd forinttal segítették a magyar nagyvállalatok 131,5 milliárd forint összértékű beruházásait. Az idei évben további 15 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány – tette hozzá.

Széles Gábor az Ikarus tulajdonosa közölte, hogy a támogatásból a termékkínálat bővülése mellett hetven új munkahelyet hoztak létre.

Kapcsolódó Cikkek

  • Minden eszköz a rendelkezésre áll az ünnep biztonságos megrendezéséhez

    Minden eszköz a rendelkezésre áll az ünnep biztonságos megrendezéséhez

    Minden eszköz, képesség és tudás a rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos, mindenki megelégedésére történő megrendezéséhez kedden Budapesten – közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Sopronban sajtótájékoztatón.

  • E-autós országjárás a Mobilitivel

    E-autós országjárás a Mobilitivel

    Pár éve még komoly szervezést igényelt, ha valaki elektromos autóval akarta körbejárni az országot, sőt, lehet, hogy nem is sikerült volna. Ma már azonban bátran, szinte kompromisszumok nélkül elindulhatunk elektromos autóval akár Debrecenből Szombathelyre, hiszen az NKM Mobilitás Kft.

  • Orbán Viktor: Auf Wiedersehen

    Orbán Viktor: Auf Wiedersehen

    Orbán Viktor újabb bejegyzést tett közzé közösségi oldalán. Mint ismert, a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor és Angela Merkel, miután Sopronban ökumenikus istentisztelettel emlékeztek meg az eseményről.