2018. szeptember 19., szerda
Vilhelmina

Egyéb Szolnok

Városi kitüntetéseket adtak át

Szolnok Napja alkalmából nem csak a szórakozásé a főszerep, hiszen hagyományosan ebből az alkalomból adják át a megyeszékhely legrangosabb elismeréseit. Ezek sora idén újabb díjakkal is bővült.

Mielőtt kiosztották volna a díjakat, Szalay Ferenc szólt az egybegyűltekhez. A város polgármestere hangsúlyozta, hogy Szolnok rengeteget köszönhet az ide települt cégeknek és a lakosoknak, de közülük is kiemelkednek azok, akik munkájukkal maradandót alkotnak, ezzel pedig jótékony hatással vannak környezetükre. Kiemelte, hogy dr. Kertész Róbert régész és kollégái nemrégiben feltárták a város múltjának egy jelentős darabját a vár területén, ehhez kapcsolódva pedig azt mondta: csak a múlt hagyományait megőrizve lehet fejlődni a jelenben.


A polgármester beszédét követően adták át az elismeréseket, köztük két újat. A Kátay Endre-díjat azok az emberek vagy közösségek kaphatják meg, akik vagy amelyek kimagasló tevékenységükkel hozzájárulnak Szolnokon az eltérő szociális vagy kulturális környezetben élők együttélésének javításához, a társadalmi kohézió erősítéséhez. A díjat Tótáné Tóth Évának, a Szolnok Városi Óvodák tanügyi-igazgatási igazgatóhelyettesének ítélték oda.

A másik újdonsült kitüntetés a Gróf Szapáry Gyula-díj, amelyet a gazdasági téren kifejtett tevékenységéért kaphat meg egy szolnoki székhellyel, esetleg telephellyel működő cég vagy egyéni vállalkozó. A számszaki mutatók mellett az odaítélésnél fontos szempont, hogy a díjazott példamutató társadalmi szerepvállalással bírjon, és legalább két éve folyamatosan működjön Szolnokon. A díjat három vállalkozás kapta meg: a Bognár és Társa Kft., a Coop-Szolnok Zrt. és a McHale Hungária Kft.


dr. Béres József ettől az évtől Szolnok díszpolgárának vallhatja magát

A régi elismerések közül Ezüst Pelikán díjban részesült Szalóki István, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Zrt. nyugállományú vezérigazgató-helyettese és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft., a megyeszékhely legújabb díszpolgára pedig dr. Béres József, a Béres cégcsoport elnöke lett.

A gálán Mága Zoltán hegedűművész is fellépett, és jó szokásához híven most is adakozott: a zenész egymillió forintot adományozott a Liget úti iskola alapítványának, az Értelmes Életért Alapítványnak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    A Budapest Honvéd vendégeként 1-0-ra győzött a Ferencváros az NB I-es labdarúgó-bajnokságban, így a tabellán négy pontra nőtt a különbség a listavezető és a második helyezett Honvéd között.

  • Újabb többmilliárdos beruházás

    Újabb többmilliárdos beruházás

    Lassan megszokottá válnak Debrecenben a nagyberuházások. Ezek közé tartozik az Egyetem téri campus területén csaknem hárommilliárd forintból, 2019 végére felépülő modern, többfunkciós tanulóközpont is.

  • A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    Birtokba vehették a diákok a Vass Lajos Általános Iskolában nemrég elkészült új kézilabdapályát, amely a kormány hárommilliárd forintos „Rekortánpálya-fejlesztési programja” részeként, a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában valósult meg idén nyáron.