EUR: 322,35 Ft
CHF: 283,24 Ft
2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Egyéb Érd

Vb-újoncok sikere Schaffhausenben

Repülőrajtot vett a Masters SE Akrobatikus Rock and Roll Szakosztálya sűrű  edzésprogramjával szeptemberben, és erre meg is van minden okuk, hiszen a most következő négy hónapban rangos események sora várja őket. Két világbajnokság, egy Európa-bajnokság, számos világkupa és magyar bajnoki vetélkedés a műsor az év végéig.

A csapatok és a párosok természetesen a nyarat sem töltötték tétlenül, már szeptember előtt megkezdték a felkészülést, hogy aztán az idény során minél jobb eredményekkel tudjanak előrukkolni. A versenyzők mellett természetesen a haladó és kezdő táncosok számára is indul az idény a Masters Sportegyesület tanfolyamain. Szinte minden érdi iskolában és a Szepes Gyula Művelődési Központban is várják a táncolni szerető óvodásokat és kisiskolásokat – és az egyesület vezetői örömmel nyugtázzák, hogy minden évben egyre több gyerek csatlakozik a rock and rollt mint sportot űzők jókedvű táborához.


Bradács Tamara és Záhonyi Patrik három hét kemény, de jó hangulatú edzéseivel készült fel a svájci versenyre
Fotók: Pecsuvácz Péter

Eközben már le is zajlott Svájcban, Schaffhausenben a serdülő és junior korosztályú akrobatikus rock and roll-világbajnokság, ahol a Masters fiataljai kiválóan szerepeltek: Bradács Tamara és Záhonyi Patrik első világbajnoki fellépésükön negyvennégy páros között bekerültek az első tízbe, és végül kilencedikek lettek. A versenyt követően Sárfy Krisztina edző elmondta, hogy a fiatalok három hét alatt készültek fel erre a versenyre, ennek ellenére kiváló teljesítménnyel rukkoltak elő, amire az egész edzői stáb nagyon büszke. Záhonyi Patrik és Bradács Tamara legközelebb október 6-án versenyez Prágában, ahol világkupát rendeznek, ugyancsak a junior korosztály részére.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.