2019. szeptember 21., szombat
Máté, Mirella

Egyéb Eger

Véget ért a Film Maraton

Nagy népszerűségnek örvendett a városunkban megrendezett Klasszikus Film Maraton, ahol rengeteg felújított filmremeket tekinthettek meg az érdeklődők, és nagyszerű hírességekkel lehetett személyesen találkozni. A programsorozatot a Mephisto című Oscar-díjas filmmel zárták, aminek apropóján meghívták Szabó Istvánt, a film rendezőjét és Koltai Lajost, az alkotás operatőrét.

Szabó István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Oscar- és Kossuth-díjas magyar filmrendező, érdemes és kiváló művész azt latolgatta az Uránia Filmszínházban tartott közönségtalálkozón, hogy mi lehet az a különleges varázs, ami miatt a filmművészet sokkal népszerűbb, mint az irodalom, a képzőművészet vagy a színház. – Az élő arcon megszülető érzelem és gondolat, a tekintet fénye az, amit csak filmmel lehet kifejezni – fogalmazott a rendező. A Mephisto világsikerét követően rengeteg külföldi megkeresést kapott, és még többször dolgozott együtt Koltai Lajossal.


– A történet megkívánt egy bizonyos anyagot, textúrát, egy olyan színvilágot, amelyet addig még egyikünk sem gyakorolt. Szó szerint belementünk egy kalandba, és nagyon megérte, mert mind a ketten megmerítkeztünk benne, nagyon sokat tanultunk belőle – emlékszik vissza közös munkájukra Koltai Lajos, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, érdemes művész.

Reméljük, jövőre is hasonlóan remek alkotásokkal és ismert művészekkel találkozhat az egri közönség a következő Klasszikus Film Maratonon.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Öt év alatt 50 kilométernyi utat újítana fel a vásárhelyi polgármesterjelölt, aki rendbe tenné a város járdáit, növelné a tram-train szerelvények számát, kártalanítaná a nyomvonal mellett lévő üzleteket, és elektromos buszokkal oldaná meg a helyi tömegközlekedést.

  • Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné Posztovics Ilona, a DK és a többi ellenzéki párt polgármesterjelöltje vértesszőlősi önkormányzati képviselőként arra szavazott, hogy Vértesszőlős a Tatai járáshoz tartozzon, ne Tatabányához – ismertette sajtótájékoztató keretében Salló Győző.