EUR: 319,35 Ft
CHF: 282,07 Ft
2019. január 17., csütörtök
Antal, Antónia

Extra

A Döntők Döntőjével jön a Fölszállott a páva!

A Duna Televízión október 26-án indul a Fölszállott a páva, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatója. A Döntők Döntőjében az előző évadok legjobbjai mérik össze a tudásukat, régi nagy kedvencek lépnek a színpadra. A két felvezető adást követően november 9-én indulnak az elődöntőkkel az élő adások.

Fontos változás, hogy idén a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-ei döntőbe. Az élő adásokban a zsűri szabadkártya segítségével az elődöntőkben 2, a középdöntőkben már csak 1 versenyzőt juttathat tovább. Újdonság szintén, hogy az idei Fölszállott a páva a jótékonyság jegyében zajlik.


„A legjobb pillanatokat idézzük fel, ezzel is jelezve, hogy nem a versengés a lényeg, hanem az információ átadása, a saját gyökereink, identitásunk ápolása. Újdonság, hogy az együttesek és szólisták a nyereményüket felajánlhatják a saját régiójukban fontos szerepet betöltő civil szervezetnek.” – mondta Novák Péter, a Fölszállott a páva műsorvezetője.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze lesz. Idén is szerepel a zsűriben Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus. A tavalyi évadhoz hasonlóan a Fölszállott a páva műsorvezető párosa Novák Péter és Morvai Noémi. Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását további vendégprodukciók színesítik az elmúlt évadokhoz hasonlóan. Kocsis Enikő és Fitos Dezső, napjaink leginkább foglalkoztatott fiatal koreográfus párja új koncepcióval készül A Döntők Döntőjére:


„A Döntők Döntőjében felnőttek versenyeznek, ezért a vendégprodukciók koreográfiáját a Páva gyermekszereplőivel és általunk nagyra tartott hagyományőrző mesterekkel álmodtuk meg, felölelve a generációkat. A nagy páva és fiókái, akiket már jól ismerhetnek előző évadokból, láttatnák azt az évezredes tudást, tapasztalatot, ami maga az élő népi kultúra, a hagyomány. Európa szívében, itt a Kárpát-medencében találkozhatunk a legtarkább, legváltozatosabb néprajzi csoportjainkkal, amelyekből igazi gyöngyszemeket válogattunk. Mindezek mellett a zsűri is dalra fakad, táncra perdül, elhúzza, vagy elfújja a nótánkat, úgy, hogy az est házigazdái sem maradhatnak ki belőle. Igazi örömünnepe lesz az eddigi Páva-sorozatnak.”- tette hozzá a koreográfus páros.

További érdekességek, kulisszatitkok a mediaklikk.hu/pava oldalon, valamint a produkció Facebook és Instagram oldalán.

Fölszállott a páva – A Döntők Döntője – Duna Televízió, minden pénteken 2018. október 26-tól 19.30

Kapcsolódó Cikkek

  • Napi 40 ezret költött Curtis drogra

    Napi 40 ezret költött Curtis drogra

    Curtis úgy döntött végleg leszámol a démonjaival és bevonul a rehabra. A magyar sztárvilágban többen vannak, akik megjárták a drogpoklot,  de sikerült felállniuk a padlóról és azóta sikert sikerre halmoznak.

  • Gór Nagy Mária még nem látta újszülött unokáját

    Gór Nagy Mária még nem látta újszülött unokáját

    Megszületett Gór Nagy Mária negyedik unokája. A színésznő elsírta magát, mikor megtudta, hogy kisebbik fia, András édesapa lett, bár a rengeteg teendő mellett még nem volt ideje meglátogatni a család legújabb tagját.