EUR: 334,85 Ft
CHF: 305,15 Ft
2019. november 19., kedd
Erzsébet

Belföld

A gyerekekre fordított befektetésnél nincs jobb

Nincs jobb befektetés Magyarországon, mint hogy a gyerekeink számára biztosítsunk jobb körülményeket – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Művelődési Központ Napközi Otthonos Óvoda kibővített intézményrészének átadóján pénteken.

Novák Katalin rámutatott, ez a fejlesztés is jó példája annak, amikor a kormányzat erőfeszítéseihez hozzá tud tenni egy település is.


Az államtitkár szólt arról, hogy Magyarországon egyre többen járnak óvodába és egyre nagyobb az igény az óvodai férőhelyek iránt.

Kiemelte: az óvodapedagógusok bére jelentősen, 2010-hez képest átlagosan csaknem ötven százalékkal emelkedett.


A pedagógusszakma és -életpálya vonzóbbá vált, amit az is bizonyít, hogy ma 1200-al többen foglalkoznak óvodáskorú gyerekekkel, mint korábban – mondta Novák Katalin.

A Pöttöm Park Óvoda felújítására 70 millió forint állami forrás állt rendelkezésre, a város pedig 90 millió forint saját forrást biztosított hozzá – közölte az avatóünnepségen Lesi Árpád (Fidesz-KDNP) kunszentmiklósi polgármester.

Az 1970-es években épült és most felújított, illetve kibővített óvodába jelenleg 192 gyermek jár.

A négycsoportos óvoda két csoportszobával bővült, új tornaszobát is kialakítottak, és kiszolgálóhelyiségek is épültek; emellett kibővítették a játszóudvart, multifunkciós sportpálya épült, valamint megújult az intézmény teljes eszközparkja is.

Salacz László fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt: az óvodafelújítás is bizonyítja, Kunszentmiklós gondol a jövőjére.

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Így alakul át a szakképzés jövőre

    Így alakul át a szakképzés jövőre

    Teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig “dobbantóprogram” segítségével próbálják meg szakmához juttatni.

  • Rátámadt a rendőrökre egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi

    Rátámadt a rendőrökre egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi

    Elrendelte a Debreceni Járásbíróság egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi letartóztatását, mert rátámadt két rendőrre múlt kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság őrzött szálláshelyén – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

  • Orbán Viktor: A Gyurcsány-korszak embereit visszahozták

    Orbán Viktor: A Gyurcsány-korszak embereit visszahozták

    Rendbontás, agresszió és trágárság egyetlen munkahelyen sem engedhető meg. Ha ezt nem teheti meg egy magyar munkavállaló, miért tehetnék meg a Jobbik képviselői – így válaszolt Orbán Viktor a jobbikos Jakab Péternek, aki az országgyűlési képviselőkre vonatkozó szigorúbb szabályokról kérdezte a miniszterelnököt.