EUR: 321,37 Ft
CHF: 283,15 Ft
2018. november 22., csütörtök
Cecília

Külföld

A szaúdi bíróság fog eljárni a meggyilkolt újságíró ügyében

Szaúdi bíróság fog eljárni Dzsamál Hasogdzsi újságíró halálának ügyében – szögezte le szombaton Valid bin Muhammed asz-Szamaani szaúdi igazságügy-miniszter, akit az al-Arabíja hírtelevízió szólaltatott meg.

A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a halálos kimenetelű incidens Hasogdzsival “a királyság szuverén területén” történt, ezért az ügyben szaúdi bíróság fog ítélkezni “minden szükséges eljárás megtétele után”.


Rijád szombaton, az október 2-án történt eset után 18 nappal beismerte, hogy Dzsamál Hasogdzsi meghalt isztambuli főkonzulátusán, az újságíró dulakodás következtében vesztette életét.

Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró/Fotó:
MTI/EPA/Ali Haider

Az SPA szaúdi állami hírügynökség jelentése szerint a szaúdi főügyészség a nyomozás eddigi eredményei alapján jutott arra a következtetésre, hogy az október 2-án eltűnt ellenzéki újságíró valóban az isztambuli szaúdi konzulátuson lelte halálát, mégpedig amiatt, mert összetűzésbe keveredett az ott tartózkodó személyek egy csoportjával.


Az SPA szerint a főügyészség jelezte, hogy folytatódik a nyomozás, tizennyolc szaúdi állampolgárt őrizetbe vettek az üggyel kapcsolatosan. A CNN hírtelevízió úgy tudja, hogy a férfit megfojtották.

A rijádi beismerés után számos nemzetközi szervezet és nyugati ország vezetője szólalt meg, többen elítélték a Hasogdzsi megölését, és további vizsgálatokat követeltek, elégtelennek nevezve a szaúdi beismerést.

Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője szombat este kiadott közleményében “rendkívül nyugtalanítónak” nevezte az újságíró halálát.

/Fotó: MTI – EPA

“Az Európai Unió, partnereihez hasonlóan alapos, hiteles és átlátható nyomozást szorgalmaz, amely fényt derít a haláleset körülményeire, és felelősségvállalásra kényszeríti a felelősöket” – olvasható közleményében. Mogherini szerint az újságíró meggyilkolása a szaúdi konzulátuson sérti a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezményt, különösen annak 55-ik cikkelyét, amely a fogadó ország törvényeinek maradéktalan betartására kötelezi a konzulátusi dolgozókat, és kimondja, hogy a külképviseletek helyiségei nem használhatók a konzuli feladatokkal összeegyeztethetetlen tevékenységre.

Szombat este reagált Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter is, és ő is a leghatározottabban elítélte a gyilkosságot. Közleménye szerint Hasogdzsi halálának megerősítése Rijád részéről “az első lépés az igazság megállapításában”, és még sok megválaszolatlan kérdés maradt. Le Drian részvétét fejezte ki az újságíró családjának, és alapos nyomozást, a tettesek felelősségre vonását követelte. “Ezek az elvárások erősödnek annak fényében, hogy országainkat stratégiai partnerség köti össze, amely őszinteséget, igényességet és átláthatóságot feltételez” – közölte Le Drian.

Trump nem elégedett a szaúdi magyarázattal

Az amerikai elnök nem elégedett a Dzsamál Hasogdzsi újságíró halálának körülményeit illető szaúdi magyarázattal, Donald Trump maga jelentette ki ezt szombaton a nevadai Elkóban tett kampánykörútja után.

Egy újságírói kérdésre válaszolva hangoztatta, hogy korántsem elégedett az arról szóló szaúdi magyarázattal, miszerint az ellenzéki szaúdi újságíró dulakodás közben vesztette életét hazája isztambuli főkonzulátusán.

A Reuters hírügynökség ezzel kapcsolatosan emlékeztet, hogy a szaúdi beismerés után az elnök még hihetőnek nevezte a rijádi hivatalos változatot. E beismerést egyébként “jó első lépésnek” minősítette, de Elkóban hozzátette: számos kérdés vár még tisztázásra, a szaúdi fél még adós a teljes magyarázattal.

Azt egyébként lehetségesnek nevezte, hogy Mohamed bin Szalmán trónörökös valóban nem tudott arról, milyen körülmények között vesztette életét az ellenzéki újságíró. A Reuters korábban a “nyomozás részleteit ismerő” egyik személyre hivatkozva írta, hogy a trónörökös herceg nem tudott a “konkrét műveletről”, amely Hasogdzsi halálához vezetett. Az említett forrás szerint nem volt semmiféle parancs arra vonatkozóan, hogy öljék meg vagy rabolják el az újságírót, a herceg csupán azt az általános rendelkezést ismerte, hogy a királyságot bírálókat vissza kell juttatni az országba.

Trump megállapította: úgy tűnik, jelen pillanatban senki sem tudja, hol van Hasogdzsi holtteste. Amerikai kormányberkekben senki nem látott olyan videofelvételt vagy leiratot, amelyből kiderülne, mi is történt valójában Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán – fűzte hozzá.

Az elnök ugyanakkor jelezte: nem híve annak, hogy Hasogdzsi halála miatti büntetőintézkedésként felfüggesszék a Szaúd-Arábiának szánt fegyverszállításokat. Egy ilyen lépés több kárt okozna az amerikai gazdaságnak, mint Rijádnak – mondta.

Kapcsolódó Cikkek