EUR: 321,52 Ft
CHF: 281,44 Ft
2018. november 16., péntek
Ödön

Külföld

A világ vezetői magyarázatot követelnek az újságíró halála ügyében

Megvitatta Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró meggyilkolásának ügyét Emmanuel Macron francia és Donald Trump amerikai elnök – közölte hétfőn a Fehér Ház. Franciaország után hétfőn Németország és Nagy-Britannia is a tények “sürgős tisztázásának fontosságát” hangsúlyozta.

Az amerikai idő szerint vasárnap este folytatott Trump-Macron megbeszélés során a felek szót ejtettek a Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátuson október 2-án meggyilkolt újságíró “tragikus halálát övező körülményekről” – közölte Sarah Sanders, Trump elnök szóvivője.


Jared Kushner, Trump veje és egyben tanácsadója a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva hétfőn azt mondta: sürgette Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceget, hogy ne titkoljanak el semmit. “Csak legyetek átláthatóak, teljes mértékben. A világ figyel. Ezek nagyon súlyos vádak, és ez egy nagyon komoly helyzet” – mondta a trónörökösnek közlése szerint. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy Mohamed bin Szalmán minderre azt válaszolta: “Meglátjuk.”

Az elnök veje azt mondta, hogy Washington jelenleg “tényfeltáró szakaszban” van az üggyel kapcsolatban, amely “felnyitotta szemeit”.


Kushner nem fedte fel, hogy milyen módon lépett kapcsolatban a trónörökössel, akivel elemzők szerint igen jó kapcsolatot alakított ki.

A német külügyminisztérium hétfőn bekérette Rijád berlini nagykövetét, hogy Hasogdzsi haláláról tárgyaljanak. A találkozó nyomán Berlin megfogalmazhatja a gyilkossággal kapcsolatos álláspontját – jelentette ki Maria Adebahr, a tárca szóvivője.

Peter Altmaier német gazdasági miniszter hétfőn a ZDF televízióban felszólította az uniós tagállamokat, hogy az újságíró meggyilkolásának tisztázásáig ne engedélyezzenek fegyverszállításokat Szaúd-Arábiába. “Annak nem lesz semmilyen kedvező hatása, ha mi egyedül állítjuk le a fegyverszállításokat, mások pedig betömik a lyukat” – hangsúlyozta a miniszter (CDU), Angela Merkel német kancellár előző napi döntésére utalva.

Merkel vasárnap bejelentette, hogy a jövőben nem engedélyezik a Szaúd-Arábiába irányuló fegyverszállításokat. A kancellár szóvivője, Steffen Seibert közölte, hogy a már engedélyezett, de le nem szállított export leállításának lehetőségéről is tárgyal a kormány. Németország idén január és szeptember vége között 416,4 millió eurónyi fegyverexportot engedélyezett Rijád számára. Ez a mennyiség jóval alatta marad a többi európai – elsősorban brit és francia – eladásnak.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter hétfőn “súlyos bűncselekménynek” minősítette a szaúdi újságíró megölését, amit az igazság érdekében ki kell vizsgálni. Arra a kérdésre, hogy Párizs tervez-e Berlinhez hasonló lépéseket tenni a fegyvereladásokra vonatkozóan, közölte: a döntést akkor hozzák meg, ha fény derült az igazságra.

Nagy-Britannia hétfőn Dzsamál Hasogdzsi halála körülményeinek sürgős tisztázását szorgalmazta – közölte Theresa May kormányfő szóvivője.

Az ellenzéki Munkáspárt árnyékkormányának külügyminisztere, Emily Thornberry szerint túlzott a szaúdi monarchia iránti brit türelem. “Felül kell vizsgálnunk a szaúdi fegyvereladásokat, tekintettel arra, hogyan viselkednek Jemenben, még esküvőket és temetéseket is bombáznak” – mondta a BBC-nek.

Boris Johnson volt brit külügyminiszter sürgette, hogy London és Washington játsszon vezető szerepet Szaúd-Arábiának a “beteges és bizarr” gyilkosság ügyében való elszámoltatásában, de a fegyverexport leállításáról nem ejtett szót.

A stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint a brit fegyvereladások 49 százaléka az elmúlt öt évben Szaúd-Arábiába irányult. Az éves brit fegyverexport értéke legalább 1,4 milliárd dollár.

A kanadai kormányfő egy helyi idő szerint vasárnap este közvetített televíziós interjúban nem zárta ki, hogy Kanada felmond egy jelentős fegyverszállítási szerződést a Hasogdzsi-gyilkosság miatt. Justin Trudeau hangsúlyozta, hogy országa “mindig meg akarja védeni az emberi jogokat, így Szaúd-Arábiában is”. A 15 milliárd kanadai dollár értékű, könnyű páncélozott járművek szállítására vonatkozó szerződés kapcsán a kormányfő megjegyezte, hogy “a szerződésben vannak a vevő általi felhasználásra vonatkozó kikötések”. “Ha ezeket nem tartják be, természetesen felmondjuk a szerződést” – mondta.

Indonézia hétfőn átlátható vizsgálatot követelt a szaúdi újságíró halálának ügyében. Ezt Retno Marsudi külügyminiszter közölte, miután Joko Widodo indonéz államfő Jakartában fogadta Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminisztert.

“Az elnök aggodalmát fejezte ki az ügy miatt, és Indonézia átlátható és átfogó vizsgálatot vár” – közölte a miniszter.

Indonézia visszafogottan nyilatkozott a gyilkosság elítélése ügyében, amelyet Dzsubeir is “nagy és súlyos hibának” nevezett.

A világ legnépesebb muzulmán országa tavaly 221 ezer zarándokot küldött a szaúdi Mekkába a zarándoklatra. Szalmán szaúdi király – ötven éve elsőként a vahhábita királyság uralkodói közül – tavaly Indonéziában járt.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint neve elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Szaúd-Arábia ezt korábban tagadta. A szombati beismerés után ugyanakkor számos nemzetközi szervezet és nyugati ország vezetője szólalt meg, többen elítélték a Hasogdzsi megölését, és további vizsgálatokat követeltek.

Kapcsolódó Cikkek