2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Extra

Durva balhé a Wellhellóban! Ezért lépett ki az egész zenekar a bandából

Több zenész is úgy döntött, hogy kilépnek a Wellhellóból. Úgy tudni, hogy  Fluoron és Diazon kívül senki más nem maradt a zenekarban. 

“A hír igaz, aggódni viszont nem kell, a Wellhello, azaz Fluor és Diaz van, volt, lesz, maximum a színpadon zúznak mellettünk mások. Hogy mi történt? Az utóbbi évben egyre messzebb sodort az élet minket egymástól a brigád egy részével, és úgy éreztük, ez a kapcsolat már nem az igazi, “másfele változtunk” – írták közösségi oldalukon.


Most azonban újabb információk láttak napvilágot a kilépés okairól. A Lángoló Gitárok arról írt, hogy a zenészek egy része, ami gyakorlatilag a teljes hangszeres szekciót jelenti beleértve a főhangmérnököt és a monitorkeverőst is, a következő közleményt juttatták el szerkesztőségüknek:

“Az Elnöki közleményre reflektálva, a Wellhello zenekar szeretné tisztázni, hogy a héten miért hagyták el a formációt hatan; Kocsis Máté (dob), Szász Csaba (basszusgitár), Varga Gergő (gitár) és Wagner Emil (billentyű), továbbá Lugosi Dani (főhangmérnök) és Por Botond (monitorkeverő). Egy az egész zenekart érintő véleménykülönbség miatt október 12-én délután Karácson Tamás (Fluor) e-mailben kinyilatkoztatta, hogy a vele egyet nem értőket, vagyis a formáció volt szaxofonosát, Bartók Mátét és vele együtt gyakorlatilag az egész Wellhello zenekart be fogja perelni. Ezt követően az esti Akváriumban megtartott koncert előtt minősíthetetlen és provokatív hangnemben beszélt a zenészeivel. A kilépések végleges oka, ennek ellenére nem ez volt, hanem az, hogy szombaton Fluor sms-ben megfenyegette Bartók Mátét, akinek testi épsége védelmében rendőrségi bejelentést kellett tennie. Ez a magatartás nem fért össze a zenekar tagjainak elveivel, ezért úgy döntöttek, kilépnek a produkcióból.”

Tehát a kilépés végleges oka, hogy szombaton Fluor sms-ben megfenyegette Bartók Mátét, akinek testi épsége védelmében rendőrségi bejelentést kellett tennie.


Kapcsolódó Cikkek