EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Belföld

Buszok ütköztek a XI. kerületében

Összeütközött két busz Budapest XI. kerületében, a Jagelló út és a Hegyalja út kereszteződésében csütörtök délután – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Az első információk szerint négyen megsérültek – olvasható a közleményben. A baleset miatt torlódásra kell számítani.


Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: sok üzemanyag került az úttestre az ütközés után, a fővárosi tűzoltók a helyszín biztosításában és az üzemanyag felitatásában segítenek.

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt írta: baleset miatt lezárták a Jagelló utat a Hegyalja útnál a BAH-csomópont felé, valamint a Hegyalja utat a BAH-csomópontnál mindkét irányban. Módosított útvonalon jár a 8E autóbusz mindkét irányban, nem érinti a BAH-csomópont, a Zólyomi út, a Breznó lépcső, a Sion lépcső, a Korompai utca, a Hegytető utca és a Farkasréti temető megállót; a 108E autóbusz a Gazdagréti tér felé nem érinti a BAH-csomópont megállót; a 110-es és a 112-es autóbusz a Bosnyák tér felé nem érinti a Sirály utca és a BAH-csomópont megállót, valamint a 212-es autóbusz a Boráros tér felé nem érinti a Kiss János altábornagy utca, a Sirály utca, a Csörsz utca és a BAH-csomópont megállót.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

    Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

    Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám a médiatanács által elfogadott tanulmány szerint – közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatóság az MTI-vel pénteken.

  • Rippl-Rónai egyik portréja kelt el a legmagasabb áron

    Rippl-Rónai egyik portréja kelt el a legmagasabb áron

    Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című festménye 75,6 millió forintért kelt el a BÁV kétnapos őszi aukcióján, amelyen a festmények mellett műtárgyakat és ékszereket kínáltak az érdeklődőknek.

  • Tarlós: Körülbelül ezermilliárdot jelent a fővárosnak a kormányfővel megkötött megállapodás

    Tarlós: Körülbelül ezermilliárdot jelent a fővárosnak a kormányfővel megkötött megállapodás

    Körülbelül ezermilliárd forintot jelent Budapestnek az Orbán Viktor miniszterelnökkel szombaton aláírt – a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló – megállapodás, amelynek része a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) létrehozása is – mondta Tarlós István főpolgármester a testület megalakulását követő budapesti sajtótájékoztatón.

  • Kiváló a magyar hal minősége

    Kiváló a magyar hal minősége

    Kiváló a Magyarországon termelt, kifogható és elfogyasztható halak minősége a sajtóban sugalmazott álláspontoktól eltérően – közölte Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke pénteken az MTI-vel.