EUR: 321,34 Ft
CHF: 283,94 Ft
2018. november 21., szerda
Olivér

Egyéb Ózd

Életmű-kiállítás a Digitális Erőműben

Demes Ferenc nem ismer lehetetlent: hegeszt, fúr, farag, fest, és fémet önt formába. Augusztus 3-án múlt 70 éves, de még százévnyi megvalósításra váró ötlete van. Az idei Bányásznap központi, pécsi rendezvényén a bányászati emlékhelyek elkészítéséért Művészeti Nívódíjat vehetett át.

Fotó: archív
 Tizenkét év engedélyeztetési eljárás után készült el cseppkőből Bódvarákó templomi oltára

Azt mondja, édesanyjától örökölte kézügyességét, aki nagyon szépen festett. Éppen egy falusi tájat fejezett be, amikor hároméves kisfia megkérdezte tőle, hogy miért nincs kémény a házak tetején? Ez a felismerés aztán végigkísérte Demes Ferenc egész életét. Tehetségére az általános iskolában Rácz tanító néni is felfigyelt, és vasárnap délelőttönként külön foglalkozott vele, miközben barátai a labdát kergették. Ilyen előzmények után természetesen képzőművészet középiskolába vágyott, és a kirakatrendező szakot célozta meg. A felvételnél azt mondták neki, hogy ez maradjon meg a lányoknak. Így lett géplakatos-tanuló, amelyen keresztül megszerette az ipari munkát. Ausztriában a bútorkészítést sajátította el, a németországi Chemnitzben (akkor Karl Marx Stadt) vasipari munkát végzett, aztán jött sorba a gipszkartonszerelés, a fazekasság, majd a bútorok és festmények restaurálása. Minden érdekelte a lelkes szakembert, és sorra születtek a keze alatt az értékes alkotások. Bódvarákón egytonnás cseppkőből faragott templomi oltárt, Serényfalván 14 x 7  méteres millenniumi emlékművet tervezett és épített, a Holdfény vendéglátóhelyen 17 méteres szekkót készített, Farkaslyuk óvodájába pedig hét méter hosszú freskót festett mesefigurákkal. Bányász felmenőire emlékezve a községben közel tucatnyi alkotást készített, amelyekért soha nem kért pénzt. Így született meg a Mindenki keresztje, a Tárnák tere, a Kibúvás című alkotás, a 100 éves szénbánya emlékműve, de készített emlékfalat elhunyt bányamentő kollégája tiszteletére is.


Nagyon sok kisplasztika és szobor viseli a monogramját, amelyeknek egytől egyig van története, mondanivalója. Sokat merít a világirodalom remekeiből, így készült el Az öreg halász és a tenger című szobra, amelynek tragikus apropója van. A halász megfogta élete legnagyobb halát, de mire csónakjával partot ért, a ragadozók a vízben lévő halat megették. Az Úr adta, a sors elvette, ahogyan egyetlen fiát is, aki balesetben vesztette életét.

Fotó: Pintér István
Máger Ágnes festőművész méltatta az ózdi alkotó munkásságát

A Drog című alkotásán az ördög áll a mákgubón, amivel a kábítószer-fogyasztás tarthatatlanságára világít rá. Az öbölháború idején egy vezető osztrák napilap címlapon közölte A háború madara című kisplasztikájának fotóját, amivel elnyerte a hazai Békepályázat első díját. A moszkvai Világifjúsági Találkozón (VIT) a Sebesség elnevezésű szobra kapott nagydíjat. Köztéri szobrai megtalálhatók Farkaslyukon, Hajdúnánáson, Mikófalván, míg kovácsolt kisplasztikái Lengyelországba, Szlovákiába és Csehországba is eljutottak. Részt vesz/vett a Dési Huber István Képzőművészeti Kör, a Derkovits Kör, az Ózdi Vizuális Csoport munkájában, és tagja a Bach Stúdiónak, a Borsodi Képzőművészeti Körnek, a Szabad Képző- és Iparművészeti Egyesületnek és az Ózdi Képzőművészeti Egyesületnek. A kezdetektől aktívan dolgozik az örökségvédelmi táborokban, amelyet idén 15. alkalommal rendeztek meg, és mindig más helyszínen. Ha felkérik, vállal oktatást és igyekszik átadni ismereteit a következő generációknak.


Demes Ferencet 70 éves korában érte az a megtiszteltetés, hogy Kibontakozás címmel életmű-kiállítást rendezhet szülőhelyén, Ózdon. Művei szeptember 21-étől láthatók a Digitális Erőműben, ahol 45 festményt, 40 szobrot és kisplasztikát, textilképeket vagy kovácsolt ezüstékszereket és féldrágakövekből készült egyedi ékszereket mutat be. Utóbbit viseli Anglia volt uniós nagykövet asszonya is. Végezetül elmondta: alkotásain mindig a mondanivalót helyezi előtérbe, miközben alázattal alakítja az anyagot. Tiszteli a hagyományokat, de munkájához keresi az új technikát és technológiát, amivel meglepetést tud okozni akár még saját magának is.

Kapcsolódó Cikkek