EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Külföld

Elfogtak egy régen keresett egyiptomi terroristát

A líbiai biztonsági erők elfogták Hisám al-Asmávít, az egyik legkeresettebb egyiptomi terroristát – jelentették kelet-líbiai katonai források.

Egyiptomi katonai források is megerősítették a letartóztatás hírét.


Al-Asmaví az egyiptomi hatóságok szerint az al-Kaidához köthető Anszár al-Iszlám terrorszervezet vezetője, és több merénylet fűződik a nevéhez. A többi közt ő a felelőse a tavaly októberben Kairótól délnyugatra végrehajtott támadásnak, amelyben az egyiptomi belügyminisztérium hivatalos adatai szerint a biztonsági erők 16 tagja – köztük 11 tiszt, négy sorkatona és egy őrmester – meghalt. A szervezetet gyanúsítják továbbá egy 2013-ban történt sikertelen merénylettel is, amely az ország akkori belügyminisztere ellen irányult.

A Halifa Haftár tábornok parancsnoksága alatt álló Líbiai Nemzeti Hadsereg szóvivője szerint al-Asmavít a dzsihadisták líbiai fellegvárában, az ország keleti részén található Derna városában fogták el.

Al-Asmaví, aki korábban az egyiptomi különleges erők tisztje volt, elsősorban az egyiptomi hadsereg volt tisztjei körében igyekezett szervezete számára tagokat toborozni.

Ahmed Miszmárí, a Líbiai Nemzeti Hadsereg szóvivője azt mondta, hogy al-Asmávít a nyomozás lefolytatása után valószínűleg kiadják Egyiptomnak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Verekedés tört ki a Srí Lanka-i parlamentben

    Verekedés tört ki a Srí Lanka-i parlamentben

    Ismét egymásnak estek a képviselők Srí Lankán pénteken, miután a parlament újfent megvonta bizalmát az államfő által október végén sebtében kinevezett Mahinde Radzsapaksze miniszterelnöktől és kormányától az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány eredményeképpen.

  • Rekordáron cserélt gazdát David Hockney festménye

    Rekordáron cserélt gazdát David Hockney festménye

    Kortárs művész esetében aukciós rekordot jelentő 90,3 millió dollárért (25,5 milliárd forint) cserélt gazdát a britek egyik leghíresebb művészeként számon tartott David Hockney egy festménye a Christie’s aukciósház csütörtök esti licitjén New Yorkban.