2018. november 20., kedd
Jolán

Külföld

Elhunyt Louis Cha kínai író, aki világhírűvé tette a harcművészregényeket

Egy hongkongi kórházban 94 évesen elhunyt kedden Louis Cha kínai író, aki a hős harcművészekről 1955 és 1972 között megjelentetett regényeivel világhírűvé tette a vuhszia sajátosan kínai irodalmi műfaját.

A Jin Yong írói álnéven publikáló szerzőnek 15 olyan regénye jelent, amely az ősi Kínában játszódik, és a hűségről, az éber igazságszolgáltatásról és az örök szerelemről szól. A legnagyobb példányszámban eladott élő kínai írónak számított, könyveiből több mint 100 millió példány kelt el világszerte.


Louis Cha 1924. március 10-én született Csöcsiang tartományban, ahonnét 1948-ban került Hongkongba. Első harcművészeti írása The Book and the Sword (A könyv és a kard) címmel 1955-ben jelent meg a New Evening Postban és rögtön óriási siker lett. 1972-ben abbahagyta az írást, utolsó regénye The Deer and the Cauldron (A szarvas és az üst) címmel jelent meg. Legnépszerűbb műve a Kondor-trilógia.

Az író 1959-ben társalapítója volt a Ming Pao című hongkongi napilapnak, amelyben két évtizeden át publikált vezércikkeket, fordításokat, esszéket, film- és színikritikákat, és amely halálhíréről is beszámolt kedden.

A hős harcművészekről szóló regényei mozifilmek, tv-sorozatok, rádiójátékok, színdarabok, videojátékok és egyéb kulturális kreatív termékek sokaságát ihlették meg, az elmúlt évtizedekben nagy hatást gyakorolva a populáris kultúra alakulására Kínában.

A harcművészeti irodalmi műfaj, a vuhszia idővel kiterjedt a filmművészetre, sőt a képregényekre, az operára és a videojátékokra is. A filmművészetben a nyugati kultúra számára olyan filmek ismertették meg a műfajt, mint az Oscar-díjas Tigris és sárkány, a több díjra jelölt Hős, vagy A repülő tőrök klánja.

Kapcsolódó Cikkek