EUR: 321,56 Ft
CHF: 281,55 Ft
2018. november 16., péntek
Ödön

Belföld

Évek óta szabályos és megbízható gazdálkodás folyik a közpénzekkel

Évek óta szabályos gazdálkodás folyik a közpénzekkel – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Szabályszerű volt a 2017-es központi költségvetés végrehajtása, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, valamint az uniós feltételeknek – ezt állapította meg az ÁSZ zárszámadási jelentése, amelyet a hozzá kapcsolódó makrogazdasági elemzéssel együtt Warvasovszky Tihamér alelnök pénteken adott át az Országházban Hende Csabának, a törvényalkotási bizottság alelnökének.


Domokos László ezzel kapcsolatban kedden az M1-en elmondta, jól teljesített a gazdaság 2017-ben, ami annak is köszönhető, hogy több pénz áll rendelkezésre, a fizetések körülbelül 13 százalékkal emelkedtek, és a reálbérek is több mint 10 százalékkal.

Ugyanakkor az uniós források mind intenzívebb felhasználásának köszönhetően jelentősen bővültek a beruházások, és az export is jól teljesített – fűzte hozzá.

Az idei évre vonatkozó elemzés alapján kijelenthető az is, hogy a gazdasági növekedés folytatódik, tovább emelkednek a bérek és a beruházások – mondta.

Kapcsolódó Cikkek