EUR: 327,56 Ft
CHF: 301,78 Ft
2019. augusztus 20., kedd
István

Belföld

Felfegyverkezve raboltak ki kiskorúakat, most börtönbe mehetnek

Kiskorúakat felfegyverkezve kirabló két fiú ellen emelt vádat a Budapesti I. és XII. kerületi ügyészség, a támadásoknak nyolc sértettje van – közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, hogy 2017 őszén az akkor 13 és 14 éves elkövető két alkalommal 13-15 év körüli kiskorúakat támadott meg Budapesten – egy esetben négy ismeretlen fiatal férfival közösen -, a IX. kerületi régi vásárcsarnok épületénél. Az áldozatokat viperával, gázspray-vel és késsel fenyegették, hogy megszerezzék pénzüket és telefonjaikat.


Aki ellenkezett, azt bántalmazták is. Egy esetben ököllel ütötték áldozatukat, majd miután a földre esett, rugdosni kezdték. Egy másik esetben a 13 éves elkövető kést szorított a sértett combjához – olvasható a közleményben. A fiatalabb vádlott a közös támadások előtti napokban is elkövetett egy hasonló rablást.

Az I. és XII. kerületi ügyészség a két fiút több rendbeli – részben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett – rablás bűntettével, illetve kísérletével vádolja.

A 13 éves elkövető ellen az ügyészség javítóintézeti nevelés, az idősebb ellen fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Kapcsolódó Cikkek

  • Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Rendkívüli események nélkül zajlanak az augusztus 20-ai rendezvények Budapesten, a programokra rekord számú látogatót várnak – közölte Kovács Zoltán államtitkár, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője a Magyar ízek utcájában tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • A NASA űrszondát küld a Jupiter Európé nevű holdjára

    A NASA űrszondát küld a Jupiter Európé nevű holdjára

    A NASA illetékesei megadták a hivatalos hozzájárulást ahhoz, hogy űrszondát küldjenek néhány év múlva a Jupiter Európé nevű holdjára, a jégkéreg borította holdat a lehető legnagyobb részletességgel akarják feltárni az amerikai űrkutatási hivatal tudósai.