2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Külföld

Hullámból elektromosság?

Hatodszorra rendezik meg a fenntartható energiagazdálkodás jövőjével, fejlesztési lehetőségeivel foglalkozó The Business Booster (TBB) nemzetközi konferenciát szerdától csütörtökig, amelyen a hőtárolást megújító magyar HeatVentors is részt vesz. Az első napon bemutatkozott egy olyan, svéd cég, amely a vízhullámokat elektromossággá tudja alakítani bóják segítségével.

Az idén Koppenhágában tartott esemény pártfogója az Európai Innovációs és Technológiai Intézet támogatásával működő InnoEnergy, a tanácskozás célja a zöldenergetika térhódításának segítése Európa-szerte.


A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény negyven országból több mint hétszáz résztvevőt hozott össze, akik között a startupok, a pénzügyi csoportok, valamint az energiaipar képviselői ugyanúgy megtalálhatóak, mint döntéshozók és a szabályozói környezet kialakítói. Az innovációkat bemutatók jellemzően befektetőket keresnek a technológiáikhoz.

További érdekességek:

Kapcsolódó Cikkek