EUR: 321,11 Ft
CHF: 282,07 Ft
2018. november 19., hétfő
Erzsébet

Belföld

Így darálta le magát az LMP

Szél Bernadett távozásával szinte teljesen padlóra került az LMP. Ezzel tovább folytatódik a párt Canossa-járása. A Lokál felidézi, hogy jutott idáig a párt.

Kilépek az LMP-ből és az LMP parlamenti frakciójából – jelentette be Facebook oldalán Szél Bernadett a párt korábbi társelnöke és miniszterelnök-jelöltje. Szél persze a jól fizető parlamenti képviselői mandátumáról nem mond le, holott azt listán és nem egyéniben szerezte.


Gondolom a kölcsönös megbecsülés része, hogy lenyúlod a LMP listáján szerzett mandátumodat, ha már egyéniben képtelen voltál nyerni” – írta Szél posztja alatt az egyik kommentelő, egy másik pedig azt írta: “Szerintem Szél Bernadett a küzdelemben nem fog túlságosan elfáradni és azért az életszínvonala sem fog sokat csökkenni.”

Szél még augusztusban mondott le a társelnöki és frakcióvezetői posztjáról miután a párt etikai bizottsága eltiltotta minden pártisztség viselésétől. Mostani döntése tehát nem volt meglepetés. Szél egyébként azért kapott büntetést, mert a választási kampányban részt vett az ellenzéki koordináció szervezésében. Ugyanezért büntették meg a másik korábbi társelnököt, Hadházy Ákost, aki szintén kilépett a pártból. Listán szerzett mandátumát Hadházy is megtartotta.


Sallai Róbert Benedek, Szél Bernadett, Hadházy Ákos

Hadházy ügye is érdekes, ő ugyanis a tétlegességig fajuló vitába keveredett Sallai Róbert Benedek elnökségi titkárral. A hírek szerint Sallai megütötte egy fegyelmi tárgyaláson Hadházyt. Az interneten rögtön elterjedt egy a helyzetre utaló poén, e szerint a párt új neve: “Lehet Más a Pofon!” Az újabb fegyelmi eljárás során aztán Sallait kizárták a pártból. Később egy még újabb (ki tudja hányadik) fegyelmi során visszavették Sallait.

A választások óta minkét társelnöke faképnél hagyta a pártot. Az LMP-nek ráadásul most csupán egy társelnöke van, Keresztes László Lóránt. A párt alapszabálya szerint ugyanakkor mindig egy női és egy férfi társelnök vezeti a pártot. A sok eltiltás és fegyelmi eljárás miatt most a női társelnöki posztra az a Demeter Márta az esélyes, aki korábban az MSZP-ből érkezett és, aki alig tudott belépni az LMP-be, mert a tagság nem akarta.

“Szél Bernadett Hadházy Ákossal végighisztizte/zsarolta a választások előtti másfél évet, és mindennek úgy kellett lennie, ahogy ők kitalálták” – írta akkor egy kiszivárgott belső levélben Sallai, majd hozzátette: “Az LMP végső stádiumban van. Hogy az agyhalál, vagy a szívmegállás következik be gyorsabban, nem tudni, de szemlátomást érdemi törekvés nincs is arra, hogy más jövő lehessen. Az LMP egy színtelen, szagtalan, karaktertelen, jelentéktelen politikai erővé silányodott”.

A fentiek után nehéz is lenne vitatkozni Sallai gondolataival, nem csoda, ha egy másik komment szerint a párt új neve: “Lehet Szánalmas a politika!”

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek