2019. szeptember 19., csütörtök
Vilhelmina

Egyéb XXI.kerület

Indul a bakterház a parkban

Bendegúz és a Banya, meg a kutya
Királyerdei Művelődési Ház
( Fotó: Sáfár Tibor)

Átadták a Királyerdei Művelődési Ház felújított parkját, miközben az intézmény egykori névadójáról, Rideg Sándor íróról is megemlékeztek, akinek éppen 75 éve jelent meg Indul a bakterház című műve. Ebből az alkalomból az épület előtt egy új, a regény szereplőit megidéző szoborcsoportot is felavattak. Sárosi Tibor szobrászművész alkotása mostantól mindenkit jókedvre deríthet a Királyerdei Művelődési Ház parkjában.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Öt év alatt 50 kilométernyi utat újítana fel a vásárhelyi polgármesterjelölt, aki rendbe tenné a város járdáit, növelné a tram-train szerelvények számát, kártalanítaná a nyomvonal mellett lévő üzleteket, és elektromos buszokkal oldaná meg a helyi tömegközlekedést.

  • Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné Posztovics Ilona, a DK és a többi ellenzéki párt polgármesterjelöltje vértesszőlősi önkormányzati képviselőként arra szavazott, hogy Vértesszőlős a Tatai járáshoz tartozzon, ne Tatabányához – ismertette sajtótájékoztató keretében Salló Győző.