2018. november 14., szerda
Aliz

Egyéb Zalaegerszeg

Jól vannak a platánfák

Nem kell attól tartani, hogy betegek a város védett platánfái, bár sokan felfigyeltek arra, hogy mostanság legtöbbjük meglehetősen látványosan dobja le magáról a kérgét. Méretük kisebb-nagyobb lehet, helyenként egészen nagy, összefüggő felületekről válnak le a darabok, de ez természetes jelenség.

Zalaegerszegnek több száz híres platánfája van, amelyeket az 1960-as évek második felében telepítettek. A Platán soron több mint 200, a Landorhegyi úton 81, az Alsóerdei úton 20, a Bíró Márton utcában 30, a Zrínyi úton, a rendelőintézetnél szintén 20 darab fa található. Mára igencsak megnőttek, hatalmas lombkoronával büszkélkednek, ám törékenyek az ágaik, többek között emiatt is munkát adnak a Városgazdálkodási Kft. parkfenntartóinak. A szakemberek szerint főleg a köztisztasági szempontokra kell figyelniük, mivel egész évben hullatnak valamit magukról, így éves szinten 100-150 tonnányi lombot hordanak be a városból a komposzttelepre, amelynek nagy része platánfalevél. A szakemberek szerint a fák ideálisak a városi környezetben, jól bírják a klímát, gyorsan nőnek, árnyékot adnak, például a Gasparich út és a Platán sor kereszteződésében nyaranta 3-4 fokkal alacsonyabb a hőmérséklet. A platánfa több száz hektoliter vizet párologtat, ezzel temperálja a környezetét, 4-5 tonna szén-dioxidot is képes megkötni egy évben, míg 6-6,5 tonna oxigént tud termelni. A csapadékos időjárás miatt idén sok vizet kapott a fa, ezért pattognak le a kéregdarabok. Az viszont genetikai okokra vezethető vissza, hogy kicsi vagy akár nagyobb, 50 centiméteres darabokban dobja-e le a kérgét. Egyelőre újak telepítését nem tervezik a szakemberek, ám mivel védett fasorról van szó, a vihar által kidöntött vagy kiszáradt egyedeket folyamatosan pótolják.


A hibrid fajtákra jellemző,hogy ledobják a kérgüket Fotó: ZTV

Törzséről és ágairól a kéreg nagy lapokban válik le, ez szárazabb években még inkább megfigyelhető Fotó: ZTV

A Platánsor nyári melegben 3-4 fokkal hűvösebbé varázsolja az útszakaszt Fotó: ZTV

A platán kéreghullása a magas nedvességtartalom miatt van, egy esős időszak után a kérge teleszívja magát vízzel és a rákövetkező naposabb időszak teljesen kiszárítja azt, emiatt lehullik Fotó ZTV

A fák gondozása, sok munkát ad a szakembereknek Fotó: ZTV

Címkék

Kapcsolódó Cikkek