EUR: 322,82 Ft
CHF: 283,90 Ft
2018. november 14., szerda
Aliz

Külföld

Kenőpénzek elfogadásával gyanúsítják az Interpol lemondott elnökét

Kenőpénzek elfogadásával gyanúsítják többedmagával az Interpol lemondott elnökét, Meng Hung-vejt – derült ki a kínai közbiztonsági minisztérium hétfői, a tárca honlapjára feltett közleménye szerint.

A lyoni nemzetközi rendőri szervezett vasárnap arról számolt be, hogy vezetője, aki korábban hazájában a közbiztonsági tárca miniszterhelyettese volt, azonnali hatállyal lemondott tisztségéről, Kínában ugyanis törvénysértéssel vádolták meg. Részletek akkor nem derültek ki arról, hogy a kínai hatóságok mit rónak a terhére.


Hétfőn a kínai közbiztonsági tárca közölte, hogy a minisztériumon belül megvitatták Meng ügyét, és arra jutottak, nagyon időszerű, teljesen helyénvaló és átgondolt a kenőpénz elfogadásával és más törvényszegések miatt indított vizsgálat Meng Hung-vej ellen. A minisztérium pártbizottsága úgy döntött, hogy külön munkacsoportot alakít, amely lefolytatja a vizsgálatot Meng és a korrupcióval gyanúsított feltételezett bűntársai ellen. A Menggel szemben felmerült gyanú súlyos kárt okozott kommunista pártnak és a közbiztonsági szerveknek, amiből le kell vonni a szükséges következtetéseket – áll a tárca közleményében.

A 64 éves Meng negyven éves rendőri pályafutást tudhat a háta mögött a kommunista országban.


A francia rendőrség pénteken nyomozást indított nyomozást, miután Meng felesége bejelentést tett férje eltűnéséről – közölték pénteken hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva. Az asszony vasárnap Lyonban riportereknek azt mondta: nem hallott a férjéről szeptember 25-e óta, amióta Kínába utazott. A férje aznap egy késről küldött képet neki a mobiltelefonjára, ami szerinte azt jelenti, hogy veszélyben érezte magát.

Az Interpol hivatalosan szombaton fordult a kínai hatóságokhoz, hogy adjanak tájékoztatást arról, hogy mit tudnak Meng eltűnéséről.

Menget 2016 novemberében választották meg a 192 tagállam rendőrségei közötti együttműködést segítő Interpol végrehajtó bizottságának élére. Ő volt az első kínai a szervezet élén. Megbízatása 2020-ig tartott volna.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Pokoli Kalifornia

    A nap képe: Pokoli Kalifornia

    A kaliforniai fővárostól, Sacramentótól északra, a hegyek ölésében fekvő Paradise teljesen leégett, talán ha hat épület romjai maradtak meg.

  • Szexbabává operáltatta magát a német férfi

    Ivana egy professzionális sminkes Berlinből, aki úgy érezte hogy “csúnya”. A transzszexuális dominának most 95G-s melle van, és húsz korrekciós műtéten esett át azért, hogy úgy nézzen ki, mint egy emberi szexbaba.

  • A tapasz is kitisztítja a bedugult orrot

    A tapasz is kitisztítja a bedugult orrot

    Bár kellemetlen, felnőtteknél a hideg időben előforduló nátha viszonylag gyorsan, magától elmúlik. Más a helyzet azonban az óvodások, kisgyermekek esetében, hiszen ők az orrlégzés problémáit sokkal nehezebben élik meg, a felgyülemlő légúti váladékok pedig ehhez társulva komolyabb gondokat is okozhatnak.