2018. november 16., péntek
Ödön

Belföld

Kiss B. Attila az Operettszínház, Zalán János a Magyar Színház élén

Kiss B. Attila operaénekes került a Budapesti Operettszínház, Zalán János jelenlegi igazgató a Pesti Magyar Színház élére – közölte a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjúban az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós elmondta, a pályázatokat a szakmai zsűri elbírálta, az ő szakmai javaslatukat fogadták el.


A pályázatokat júliusban írták ki, a nyertesek 2019. február 1-jétől öt évig tölthetik be az igazgatói pozíciójukat.

A miniszter beszélt a fennállásának 25. évfordulóját idén ünneplő Nemzeti Kulturális Alapról (NKA) is. Mint mondta, az NKA történelmi szerepét nagyra értékeli: negyven év szocializmus után létrejött egy olyan intézmény, amely a politikától függetlenül támogatta a magyar kulturális életet, ez rendkívüli jelentőségű szerinte.

“Viszont minden változik és átalakul, így nem ismerek olyan struktúrát, aminek ne kellene megfelelnie a kor kihívásainak, és ez alól az NKA sem kivétel” – mondta azzal kapcsolatban, hogy korábban úgy fogalmazott, ez az év nagy fordulatot hoz majd az intézmény számára.

Kapcsolódó Cikkek

  • Több „Gruevszki-ügy” fut Európában

    Több „Gruevszki-ügy” fut Európában

    Nyugat-európai lapok támadják hazánkat Nikola Gruevszki volt Macedón kormányfő magyarországi tartózkodása miatt, miközben Belgiumban pihen Carles Puigdemont, a lázadás és hűtlen kezelés miatt körözött katalán elnök, Francaiország ad búvóhelyet Sebastien Avajon kokaincsempészetért elítélt benine-i elnökjelöltnek, míg Németországban több mint ezer török diplomata kért menedéket.

  • Közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

    Közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

    Közös európai harccsoportot hoznak létre a visegrádi négyek (V4), amely 2019 második felében kezdi meg működését – nyilatkozta a közmédiának Benkő Tibor a V4 tagországok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) védelmi minisztereinek csütörtöki szlovákiai biztonságpolitikai tanácskozását követően.