2019. december 06., péntek
Miklós

Sport

Magyarország 2020-ban darts Európa-bajnokságot rendezhet

A szeptemberben Budapesten lebonyolított felnőtt steel darts Európa-bajnokságot követően máris újabb kontinensviadal megrendezésére készülhet a Magyar Darts Szövetség. A misportunk.com információi szerint ugyanis a WDF világszervezet vezetőségének köszönhetően ugyanis hazánk nyerte el a 2020-as steel ifjúsági Eb rendezési jogát.

Magyarország előzőleg két alkalommal adott otthont a 18 éven aluliak Eb-jének: 2013-ban Keszthely, 2016-ban pedig Budapest volt a házigazda.


A kizárólag magyar sporttal és magyar sportolókkal foglalkozó misportunk.com– on olvasható, hogy Bereczki Béla, az MDSZ szakmai igazgatója elmondta: azért pályázták meg az újabb hazai rendezésű korosztályos világversenyt, mert az fontos az utánpótlás-nevelés miatt. A korábbi két Eb is jótékony hatással volt a hazai dartséletre, érzékelhetően megnövekedett a fiatal versenyzők létszáma. Ezenkívül nagyszerű magyar sikereket hoztak a versenyek: az eredmények közül kiemelkedik Czipó Vivien és Neumajer Kitti párosban elért Európa-bajnoki címe.

És hogy 2020 előtt milyen versenyen láthatja vendégül hazánk a nemzetközi élmezőnyt, azt ide kattintva elolvashatja.

Kapcsolódó Cikkek