EUR: 321,56 Ft
CHF: 282,01 Ft
2018. november 16., péntek
Ödön

Belföld

Magyarország az önvezető jármű rendszerek fejlesztésének egyik európai központja

Magyarország az önvezető jármű rendszerek fejlesztésének egyik európai központja – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden Grazban, az európai közlekedési miniszterek informális találkozóját követően az MTI-nek.

Palkovics László elmondta, hogy Magyarország élen jár abban, hogy olyan technológiát kutatnak és fejlesztenek a cégek, amelyek az önvezető autók irányába mutatnak. Két éve ezért is döntött úgy a kormány, hogy létrehoz egy világszinten egyedülálló tesztkörnyezetet, aminek a központi eleme a zalaegerszegi tesztpálya.


Az önvezető járművek fejlesztésében Magyarország együttműködik Ausztriával és Szlovéniával is, mert egyebek mellett azt is vizsgálni szeretnék, hogy határátlépés esetén hogyan viselkedik a jármű.

A miniszter kitért arra is, hogy az ország élen jár a hálózati, különösen a negyedik (4G) és ötödik (5G) generációs rendszerek használatában.


Hozzátette, hogy az 5G hálózati rendszert Magyarországon a zalaegerszegi tesztpályán hozták létre, de további elképzelések is vannak már, hogy hol lehet alkalmazni a rendszert. Az 5G technológia igen fontos, mert arra alkalmas, hogy kis időbeni csúszással kommunikáljanak egymással az eszközök.

A Magyarországról exportált áruk high tech hozzáadott értéke szerint pedig az elsők vagyunk, ami komoly gyártástechnológiát feltételez – mondta a miniszter.

Palkovics László hangsúlyozta, hogy minden abba az irányba mutat, hogy minél jobb járművek jelenjenek meg az utakon, ami szorosan kapcsolódik az EU egyik céljához, amely szerint 2050-ben már ne legyenek halálos közúti közlekedési balesetek. E téren az elmúlt mintegy tíz évben EU-s viszonylatban pozitív változás történt.

Sikeres példaként említette, hogy az északi országokban baleseteket megelőző oktatási csomagok működtek, ugyanakkor a rendőri jelenlét is hasznosnak bizonyult, egyebek mellett a gyorshajtások megelőzése tekintetében.

Kapcsolódó Cikkek

  • Több „Gruevszki-ügy” fut Európában

    Több „Gruevszki-ügy” fut Európában

    Nyugat-európai lapok támadják hazánkat Nikola Gruevszki volt Macedón kormányfő magyarországi tartózkodása miatt, miközben Belgiumban pihen Carles Puigdemont, a lázadás és hűtlen kezelés miatt körözött katalán elnök, Francaiország ad búvóhelyet Sebastien Avajon kokaincsempészetért elítélt benine-i elnökjelöltnek, míg Németországban több mint ezer török diplomata kért menedéket.

  • Közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

    Közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

    Közös európai harccsoportot hoznak létre a visegrádi négyek (V4), amely 2019 második felében kezdi meg működését – nyilatkozta a közmédiának Benkő Tibor a V4 tagországok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) védelmi minisztereinek csütörtöki szlovákiai biztonságpolitikai tanácskozását követően.