EUR: 322,15 Ft
CHF: 282,66 Ft
2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Sport

Marad a posztján a Bayern München vezetőedzője

A klubvezetés megerősítette posztján Niko Kovacot, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

“Nincs okunk arra, hogy megkérdőjelezzük az új edző, Niko Kovac munkáját” – szögezte le a klub pénteki sajtótájékoztatóján Hasan Salihamidzic sportigazgató.


A címvédő Bayern négy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel rajtolt a bajnokságban, így hét forduló után csupán a hatodik helyen áll, négy ponttal lemaradva a listavezető Borussia Dortmund mögött. A Bajnokok Ligája csoportkörében eddig egy győzelem és egy döntetlen a müncheniek mérlege.

“Ki kell használnunk a helyzeteinket, hátul pedig minimalizálnunk kell a hibák számát” – mondta Kovac. Hozzátette, a megterhelő programjuk miatt továbbra is forgatni fogja a csapatot, rotálni fog az összeállításnál.


“Nem minden olyan sötét, amilyennek beállítják, de amikor jól kezdtük a szezont, akkor is mondtam, hogy nem lesz minden olyan rózsás” – magyarázta a nyári szünetben érkezett horvát vezetőedző.

Niko Kovac hangsúlyozta, némi szerencsére is szükségük van, hogy megfordítsák a negatív tendenciát.

A pénteki sajtótájékoztatón rendhagyó módon Karl-Heinz Rummenigge ügyvezető és Uli Hoeness klubelnök is jelen volt, akik határozottan visszautasították a német sportsajtó közelmúltbeli kemény kritikáit.

Rummenigge a német alkotmányt idézve kijelentette, “az emberi méltóság sérthetetlen”, a kritikákat pedig “felháborítónak és tiszteletlennek” nevezte.

“Nem tudom, vonatkoznak-e speciális törvények a médiára, de nem fogadjuk el ezt a fajta viselkedést. Nem fogjuk elviselni ezt a lekicsinylő és gúnyos stílust” – mondta Rummenigge.

“Úgy gondolom, ideje, hogy Németország legnagyobb klubja világos álláspontot képviseljen ebben a kérdésben” – közölte Hoeness, aki jogi lépéseket helyezett kilátásba.

A Bayern játékosai közül Manuel Neuert, Thomas Müllert, Jérome Boatenget és Mats Hummelst a német válogatott Hollandiától elszenvedett 3-0-s veresége után érte a legtöbb kritika.

Kapcsolódó Cikkek