2019. április 23., kedd
Béla

Belföld

Matolcsy: Sikeresen és eredményesen működött a jegybank tavaly

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017-ben is sikeresen és eredményesen működött, ahogy 2013 után minden évben – közölte a jegybank elnöke csütörtökön az Országgyűlés plenáris ülésén.

Az MNB 2017-es üzleti jelentése és beszámolója, valamint az annak elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájában Matolcsy György hangsúlyozta, a jegybank törvényi feladatainak eleget tett, mérlegét pozitív eredménnyel zárta. Az MNB valamennyi leányvállalata és alapítványa hasonló módon sikeresen és eredményesen gazdálkodott, az alapítványok vagyonukat hatmilliárd forinttal gyarapították tavaly – tette hozzá.


A jegybankelnök szólt arról, hogy a Monetáris Tanács által bevezetett nem konvencionális eszközöknek köszönhetően a magyar költségvetés bruttó hazai termékhez mért kamatkiadása 2017-ben 600 milliárd forinttal volt kevesebb 2013-hoz képest. Sikeresnek értékelte a 2017-ben zárult növekedési hitelprogramot, amely közlése szerint 2-2,5 százalékkal járult hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez.

Kapcsolódó Cikkek