EUR: 330,97 Ft
CHF: 302,19 Ft
2019. december 09., hétfő
Natália

Sport

Megkezdődik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája

Szerdán rajtol a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2018/19-es szezonja, amelynek főtáblás mezőnyéhez a két “hagyományos” magyar szereplő, a Szolnok és az Eger mellé csatlakozik az FTC-Telekom Waterpolo. A Ferencváros tizenhét év után tagja újra a legrangosabb európai kupasorozatnak.

Az utóbbi két szezonban Eurokupa-győztes, a magyar bajnokságban címvédő zöld-fehérek ráadásul a három magyar együttes közül talán a legerősebb kerettel vágnak neki a küzdelemnek, amelynek A csoportjában éppen az Egerrel, a nyolcszoros győztes, legutóbb második olasz Pro Reccóval, a román Steaua Bucurestivel, az orosz Dinamo Moszkvával, az olasz Bresciával, illetve az elmúlt idényben bronzérmes spanyol CNA Barcelonetával szerepelnek együtt.


Varga Zsolt tanítványai a nyitányon a Komjádi Uszodában fogadják a Dinamo Moszkvát, és abszolút favoritként várják a találkozót, míg az Egernek várhatóan jóval nehezebb dolga lesz a katalán fővárosban a Barcelonetával szemben.

A másik csoportban a 2017-ben BL-győztes Szolnoki Dózsa a címvédő görög Olimpiakosz mellett az olasz BPM Sport Management gárdájával, továbbá két német – Spandau Berlin és Waspo Hannover -, valamint három horvát – Mladost Zagreb, Jadran Split és Jug Dubrovnik – csapattal találkozik. A Tisza-partiak hazai környezetben, a Jadran Split ellen kezdik a sorozatot.

A két csoportból az első négy jut a nyolcas döntőbe, amelyet jövő június 6-8-án rendeznek Hannoverben.

Kapcsolódó Cikkek

  • Na, szép! A 13. helyért játszunk a világbajnokkal!

    Na, szép! A 13. helyért játszunk a világbajnokkal!

    Kiss Nikoletta első VB meccsét játszhatta: – Nagyon örülhettem, hogy becseréltek, próbáltam élni ezzel a lehetőséggel. Elég sok időt kaptam a pályán, amit próbáltam maximálisan kihasználni, természetesen voltak hibák, hisz izgul az ember az első világbajnokságán.

  • Magyar siker Argentína ellen

    Magyar siker Argentína ellen

    A magyar női kézilabda-válogatott 34-26-ra legyőzte Argentína csapatát a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság…