EUR: 321,52 Ft
CHF: 281,44 Ft
2018. november 16., péntek
Ödön

Belföld

Megkezdődött a központi ünnepség a Terror Házánál

Megkezdődött az október 23-i központi ünnepség a fővárosban, a Terror Háza Múzeumnál, ahol felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.

Az épület előtti terület – amelyet az Oktogon és a Vörösmarty utca között kordonokkal zártak le -, szinte teljesen megtelt, de az Andrássy úton folyamatosan érkeznek az érdeklődők, sokan magyar zászlót lobogtatnak, többen kokárdát is viselnek. A később érkezők az Andrássy úton, a kordonozott területen kívül hallgathatják végig a beszédet.


Orbán Viktor beszéde előtt felszólalt Schmidt Mária, a Terrori Háza Múzeum főigazgatója is. Azt mondta, “a kommunisták született lúzerek voltak, és ezt ők is tudták”.

Ezért kellett az erőszak, a terror, a megszállás, e nélkül ugyanis a kommunistáknak esélyük sem lett volna az emberek felett “basáskodni” – tette hozzá.


Kitért arra is: a magyarok nem voltak és – reméli – soha nem is lesznek politikailag korrektek, mert az megöli a szabadságot, amely nélkül a magyarok nem képesek élni.

Hangsúlyozta: itt az ideje, hogy kimondjuk: ami 1989-ben történt, antikommunista forradalom volt, amelynek nem kellett véres szabadságharccá fejlődnie.

Tízezrek a Terror Házánál

Az idei évben is elképesztően sokan, tízezres tömeg gyűlt össze a Terror Házánál, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét meghallgassák. Ezzel szemben az ellenzéki pártok rendezvényeire pár száz látogató volt csak kíváncsi.

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek