EUR: 321,24 Ft
CHF: 281,97 Ft
2019. április 24., szerda
György

Egyéb

Mesterséges holdakkal világítanák meg a városokat

Mesterséges holdakkal helyettesítenék 2020-tól az utcai lámpákat és csökkentenék az energiaköltségeket a délnyugat-kínai Csengtu városában.

A China Daily című angol nyelvű kínai napilap értesülései szerint a délnyugat-kínai Csengtu városában fejlesztett “világító műholdak” az igazi Holddal “tandemben” fognak működni, ám nyolcszor fényesebbek lesznek a valódi égitestnél.


Az ember gyártotta első holdat a Szecsuan tartománybeli Hszicsangi Műholdindító Központból fogják fellőni 2020-ban és ha az első teszt jól sikerül, akkor további három műholdat küldenek fel 2022-ben – mondta el Vu Csun-feng, a projektért felelős szervezet vezetője.

Mint hozzátette, noha az első fellövés csupán kísérleti jellegű lesz, a 2022-ben indítandó műholdak már élesben fognak működni, komoly kereskedelmi lehetőségeket is magukban hordozva.

A Nap fényének visszatükrözése révén a műholdak képesek helyettesíteni az utcai lámpákat a városi területeken, ami a becslések szerint évente 1,2 milliárd jüan (48,7 milliárd forint) energiaköltség-megtakarítást jelentene Csengtu számára, amennyiben a műholdak 50 négyzetkilométernyi területet világítanak meg.

A Földön túlról érkező fényforrás továbbá a katasztrófa sújtotta területeken is segíthetné a mentési munkálatokat áramszünet idején.

Nem Kína az első ország, amely megpróbálja visszasugározni a napfényt a Földre. Az 1990-es években orosz kutatók állítólag hatalmas tükröket használva tükrözték vissza a fényt az űrből egy kísérleti projekt keretében.

A kínai egyetemek és egyéb intézmények bevonásával fejlesztett csengtui műholdak projektjét a városban megrendezett innovációs konferencia keretében mutatták be.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Bár a húsvét két legfontosabb vallási ünnepünk egyike, a karácsonyi hagyományokat sokkal többen követik. Az adventi gyertyagyújtás, a karácsonyfa-állítás és a mákosbejgli-evés elmaradhatatlan rituáléja a karácsonyi ünnepkörnek, a húsvéti szokásokat azonban egyre kevesebben követik.

  • A húsvét még ma is üzenettel bír

    A húsvét még ma is üzenettel bír

    Ha Jézust középpontba helyezzük, akkor életünk derűben és boldogságban megy végbe – vallja Bán Csaba, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség lelkésze, aki az ünnep alkalmából juttatta el gondolatait lapunkhoz.