2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Egyéb Hódmezővásárhely

Mezőhegyesi ménesbirtok – a nemzeti vagyon ékköve

Lázár János kormánybiztosként felel a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság által ellátott állami feladatok koordinálásáért.

Magyarország kormánya 2016-ban visszavásárolta a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-t, és a korábban is állami tulajdonban lévő Ménes Kft.-vel összevonva megalapította a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t. A miniszterelnök Lázár Jánost bízta meg azzal, hogy lássa el a cégben az állami feladatok koordinálását és a tulajdonosi jogok gyakorlását 2018. október elsejével.


Az állami tulajdonú cég számláján jelenleg 14,6 milliárd forint van

A hatalmas múlttal rendelkező agrárvállalkozás közel tíz hektáron gazdálkodik. – A fő cél, hogy öt esztendőn belül Magyarország legjobb, tíz év elteltével pedig Európa egyik legkiválóbb mezőgazdasági vállalkozása legyen a menésbirtok – fogalmazott Lázár János. A kormánybiztos kiemelte: emellett arra is törekednek, hogy mintagazdaság is váljon Mezőhegyesből, hiszen a gazdálkodásuk nyitott, bárki megtekintheti, s emellett egy szakközépiskolát is működtetnek. – Hatalmas potenciál rejlik ebben az ágazatban, így nagy szükségünk van a kiváló szakemberekre – folytatta.

Lázár János országgyűlési képviselő

Lázár János kitért arra is, hogy a gazdasági mellett társadalmi szerepet is kap a cég. – Közel ötszáz dolgozóról, illetve családjukról kell gondoskodni, valamint a ménesbirtok felelősséget vállal Mezőhegyes városáért is – szögezte le a politikus. Mivel a birtok szinte összenőtt a településsel, így a vállalkozás által termelt haszon egy része visszafolyik a városba. Ez annyit jelent, hogy támogatják az óvodát, az iskolát, a történelmi egyházakat, valamint a rászoruló lakosságot. Ez utóbbinál még a szociálisan kiosztható tűzifa is szóba került, hiszen a ménesbirtok 1500 hektáros erdővel is rendelkezik.


Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.