EUR: 322,99 Ft
CHF: 286,74 Ft
2019. január 16., szerda
Gusztáv

Sport

Mourinho újra alkot

José Mourinho, a Manchester United szakvezetője dicsérte a csapatát a hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen legyőző Juventus labdarúgóit, miközben ismét kritizálta saját klubjának vezetőit.

A portugál edző az 1-0-s vereség után elmondta: a BL egyik favoritjával szemben maradtak alul, és a második félidőben nyújtott játékukkal akár más eredményt is elérhettek volna. “A Juventus elrejtette a labdát, és ez frusztrálttá tett minket az első félidőben. A másodikban viszont már agresszívabban játszottunk, játékosaim nagy erőfeszítéseket tettek” – nyilatkozta Mourinho. Kiemelte: az ellenfél labdarúgói közül elsősorban a két középső védő, Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci tett rá kedvező benyomást. “Elmehetnének a Harvard Egyetemre oktatni, hogyan kell belső védőt játszani” – mondta az edző.


Mourinho hangsúlyozta: már a sorsolás pillanatában tudták, hogy a Juventus mögött csak a második helyért csatázhatnak a Valenciával, amellyel szemben a harmadik fordulót követően kétpontos előnyük van.

A Manchester United edzője a nyáron gyakran bírálta a klub visszafogott átigazolási stratégiáját – annak ellenére, hogy 2016-os érkezése óta már közel 400 millió fontot (147 milliárd forintot) költöttek játékosvásárlásra -, ezt a vereség után sem felejtette el kiemelni.


“A Juventus szintjén akarunk lenni? A Barcelonáén? A Real Madridén? A Manchester Cityén? Hogyan érhetnénk ezt el?” – tette fel a költőinek szánt kérdést Mourinho a sajtótájékoztatón. Majd arra az újságírói kérdésre, miszerint “erősítésekre lenne-e szüksége”, határozott igennel válaszolt.

Massimiliano Allegri, a Juventus trénere kiemelte: futballistái az Old Traffordon megmutatták, egy mérkőzésen mikor és hogyan kell lelassítani, valamint felgyorsítani a játékot.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Ő akarta átverni a Fradit!

    Ő akarta átverni a Fradit!

    Nyilvánosságra hozta a PestiSrácok.hu, annak a játékosügynöknek a nevét, aki piszkos módszerekkel akarta megrövidíteni a Ferencvárosi Torna Club női kézilabda-szakosztályát.

  • Kiderült! Ő az a sportmenedzser, aki le akarta lehúzni a Fradit

    Kiderült! Ő az a sportmenedzser, aki le akarta lehúzni a Fradit

    Farkas Mátyás sportmenedzser akarta anyagilag jelentősen megrövidíteni a Ferencvárosi Torna Club női kézilabda-szakosztályát, a saját anyagi érdekeit szem előtt tartó szakember a válogatott sztárjátékosát és egy másik klubot akart felhasználni a piszkos ügylethez – tudta meg a PestiSrácok.