EUR: 321,92 Ft
CHF: 283,04 Ft
2019. április 26., péntek
Ervin

Egyéb XXII.kerület

Mozgást kaptak a hölgyek ajándékba

Ingyenes edzéslehetőséggel ajándékozta meg a vendégeket születésnapja alkalmából a Völgy Fitness működtetője, Palotás Szvetlana. Az érdeklődők korán reggel spinningezhettek, majd tornázhattak Karkus Krisztivel, aztán Móni és Réka edzette együtt a csajokat, hogy aztán Evelyn dance fitness óráján könnyedén táncolhassanak.

Mi Ági és Dóri közös gerincjógáján jártunk. Németh Ágnes tavaly március óta, Mészáros Dóri egy hónapja oktat a Völgyben. Együtt végeztek, Áginál hétfőn és szerda délelőtt lehet erősödni és lazulni, Dóri pedig szombat délelőttönként várja az érdeklődőket. Dóri kérdésünkre elmondta, korábban versenyszerűen úszott, és most a jógában találja meg ugyanazt a kihívást, amit a versenysport jelentett számára. Németh Ágnes már kétgyermekes édesanya, és személyes problémái miatt kezdett el jógázni.


– Inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam, és meddő voltam – mesélte. – Szerencsére a jóga felé vitt az utam, egy nagyszerű oktatóhoz kerültem, és az egész életem megváltozott. Megszűntek az egészségügyi problémáim, harmóniába kerültem önmagammal, a többiekkel és a világgal. Időközben rádöbbentem, hogy ezt másokkal is szeretném megosztani. Azért nem egy jógaklubban tanítok, mert a hozzám hasonló helyzetben lévő embereknek szeretnék segítséget nyújtani, megmutatni azt, ami nekem is segített, és nem a profik számára tartani edzéseket.

Kapcsolódó Cikkek

  • Soltész: Össze kell fogni a Balkán-térség nemzeteivel

    Soltész: Össze kell fogni a Balkán-térség nemzeteivel

    Ma is óriási szükség van a Balkán-térség nemzeteivel való összefogásra és arra, hogy az Európai Unió teljes jogú tagállamokként kezelje ezeket az országokat – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a várnai csata 575.

  • Jöhet még egy gyerek?

    Jöhet még egy gyerek?

    A tavalyi siker után idén is tart „egyszerre gyermekemelés” programot a Három királyfi…

  • A föld napját ünnepeltük

    A föld napját ünnepeltük

    Április 22-én volt a Föld napja, melyet Magyarországon 1990 óta ünneplünk meg rendszeresen. Ilyenkor az egész világon a környezettudatosság kerül előtérbe és az, hogy legalább olyan körülményeket biztosítsunk az eljövendő generációknak, mint ami nekünk megadatott.

  • Az utolsó két lépés Köln felé

    Az utolsó két lépés Köln felé

    Csütörtök este 8 órától (lapunk megjelenésének napján) teheti meg az utolsó előtti, május 5-én vasárnap 19 órától pedig az utolsó nagy lépést is megteheti a kölni Bajnokok Ligája Final 4 felé a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapata.