2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Külföld

“Nem lehetne itt is ő a miniszterelnök?” – angol kommentelők Orbánról

Az angol Daily Mail című bulvárlap is beszámolt arról, hogy a magyar kormány beszüntette a gender-szakot az egyetemeken. A portál szélsőjobboldalinak nevezi Orbán Viktort és hogy-hogy nem a Soros-egyetem közleményét idézi a kérdésben, viszont az angol kommentelők kiállnak a magyar kormány döntése mellett.

A Magyar Közlöny múlt pénteken tette közzé az Orbán Viktor által aláírt kormányrendeletet, amely alapján hivatalosan is megszűnt a gender szak. Ez a döntés a Közép-euró­pai Egyetemet (CEU), ismertebb nevén a Soros-egyetemet és az Eötvös Loránd Tudományegyetemet érinti, ahol az említett szakot oktatták.


A társadalmi nemek tanulmányának mesterképzési oktatásának megszüntetéséről az angol Daily Mail is beszámolt az AFP hírügynökség tudósításának alapján. A portál idézi a Soros-egyetem közleményét, amely szerint a lépés „komolyan megsérti az akadémiai szabadságot és az egyetemi autonómiát”. Az AFP hír alapján a Daily Mail következetesen szélsőjobboldalinak nevezi Orbán Viktor kormányát, de legalább Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes véleményét is idézték, aki szerint a gender nem egy szak, amit oktatni kell, hanem egy ideológia. Semjén azt is megemlíti, hogy gender-diplomával nem lehet elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

Bár a tudósítás egyértelműen a liberális retorikát követi, a Daily Mail Facebook-oldalán kommentelők egyetértenek a szak megszüntetésével. Mutatjuk, miket írtak az angol olvasók.


 

– Végre valaki, aki a józan eszére hallgat, hála Istennek.

– Bölcs ember, realista szemlélet. Úgyis csak a hülyítésre jó.

– A legjobb hír.

– Találtunk valakit, akinek van agya. Bölcs ember.

– Köszönöm, miniszterelnök úr, hogy kiáll a zavarodottság ellen.

 

– Szép munka!

– Visszaszereztem a hitem az emberiségben.

– Korrekt!

– Száz százalékban igaza van.

– Jó hír.

– Nem lehetne itt is ő a miniszterelnök?

– Végre józan ész…

– Ennek az embernek kellene vezetnie ez EU-t.

– Jobban szeretem Orbán Viktort, mint Donald Trumpot. Az a vicces, hogy a kritikusai mind külföldiek, de otthon az emberek szeretik. Éppen ezért a kritikusok nem is számítanak.

– Józanság, végre!

– Helyes. Pénzkidobás lenne. Tanuljanak biológiát és kémiát inkább.

– Minden nap jobban kedvelem Orbánt.

– Tökéletes! Néhány ország büszkén kiáll magáért.

– Köszönöm, Orbán Viktor! Tetszik, amit csinál.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek