EUR: 321,34 Ft
CHF: 283,94 Ft
2018. november 21., szerda
Olivér

Belföld

Nyílt közbeszerzési eljárást írtak ki a Budapest-Varsó gyorsvasútra

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Budapest – Varsó nagysebességű vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére, az ajánlattevők október 31-ig jelentkezhetnek – a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg kedden.

A felhívás értelmében a vasútvonal 700-900 kilométer hosszú lesz, áthalad majd a Dunán és az Oderán. Az itt közlekedő, 250-350 kilométeres sebességre tervezett szerelvények, évente 500 ezer utast szállítanak majd.


A tanulmány elkészítésénél figyelembe kell venni, hogy a tervezett Budapest-Varsó nagysebességű vasútvonalon nemzetközi forgalomra alkalmas, a magyarországi hálózaton működő járműállománytól eltérő, magasabb sebességre képes járművek közlekednek majd.

A magyarországi szakaszra vonatkozóan pályageometriai tervet is kell készíteni.


Az tehet ajánlatot, akinek a legutóbbi három lezárt üzleti évben a vasúti közlekedésfejlesztésre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány készítéséből származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele elérte az 500 millió forintot.

A nyertes ajánlattevő feladata a rendszeres egyeztetés és kapcsolattartás a tervezés területére eső országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) képviselőivel, illetve szervezeteivel, hatóságaival.

A közbeszerzési eljárás egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére vonatkozik, a tanulmány készítését nem lehet részekre bontani – olvasható egyebek között a Közbeszerzési Értesítőben.

A négy visegrádi ország illetékes miniszterei szeptember elején a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon állapodtak meg arról, hogy jövő őszig megvalósíthatósági tanulmány készül az országaikat összekötő gyorsvasút építéséről. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter akkor azt közölte, hogy a magyar kormány 1,5 milliárd forintot biztosított a tanulmány

kidolgozására. Az új vasúti fejlesztésről együttműködési nyilatkozatot is aláírtak hétfőn a szlovákiai Csorbatón, a visegrádi négyek közlekedési ügyekért felelős minisztereinek találkozóján.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek