EUR: 324,55 Ft
CHF: 299,06 Ft
2019. augusztus 17., szombat
Jácint

Belföld

Nyolc év alatt felére csökkent a munkanélküliség a bihari térségben

Nyolc év alatt felére csökkent a munkanélküliség a bihari térségben – mondta Vitányi István (Fidesz) országgyűlési képviselő a 21. Bihari számadó napok pénteki berettyóújfalui megnyitóját követően az MTI-nek.

A képviselő hangsúlyozta: a 2010-es 12,6 százalékos munkanélküliséget mostanra sikerült leszorítani 6 százalék körülire. Hozzátette: az utóbbi időben több olyan beruházás is megvalósult, illetve folyamatban van, amelyek hozzájárulnak a foglalkoztatási helyzet javulásához. Példaként említette, hogy a közelmúltban adták át a világ bálnazsineg-gyártásának több mint 35 százalékét adó Tama cégcsoport 1,6 milliárd forintból megépült új berettyóújfalui raktárcsarnokát.


A vállaltnál a városban 2009-ben még csak negyvenen dolgoztak, jelenleg már 320 embert foglalkoztatnak – mondta. Újabb 180 embernek ad majd munkát a térségben a Viastein Kft. biharkeresztesi üzeme, amelynek alapkövét már elhelyezték – ismertette, hozzátéve, hogy a román határ menti kisvárosban a már évek óta térkőgyártással foglalkozó cég épületelemek gyártásával bővíti tevékenységét. A 13,6 milliárd forintos beruházást a kormány több mint 2 milliárd forinttal támogatja – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy erősödtek a térség kis- és közepes vállalkozásai is, amelyek így egyre több alkalmazottat tudnak felvenni, ugyanakkor bizonyos területeken már Biharban is érzékelhető a munkaerőhiány.

Az országgyűlési képviselő szerint a Debrecenben épülő BMW-gyárnak a bihari térség is haszonélvezője lehet. Emlékeztetett: decemberben átadják az M35-ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakaszát, így a két város időben is nagyon közel, alig 15-20 percre kerül egymástól. A BMW-beruházás hozadékaként reális esély van rá, hogy a térségbe olyan kisebb üzemek települhetnek, amelyek bedolgoznak majd a német óriáscég debreceni gyárába – mutatott rá Vitányi István.


Kapcsolódó Cikkek

  • Növekedési pályára állt a magyar halgazdálkodás

    Növekedési pályára állt a magyar halgazdálkodás

    Növekedésnek indult a 2017-es visszaesést követően tavaly a főtevékenységként halászatot és halgazdálkodást megjelölő vállalkozások száma, ezzel párhuzamosan a szektor összesített nettó árbevétele is közel 18 milliárd forintra emelkedett, egy évvel korábban 16,82 milliárd forintot tett ki – közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.

  • Az Országtorta is kóstolható lesz a Magyar Ízek Utcájában

    Az Országtorta is kóstolható lesz a Magyar Ízek Utcájában

    A Magyarország Tortája verseny 2019-es győztesét, a Boldogasszony csipkéjét is meg lehet kóstolni az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepségek kísérőrendezvényén, a Magyar Ízek Utcájában – mondta a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.